Mit lehet megtudni egy-egy világhírű kosárlabdázóról ilyen rövid idő alatt?
A tízrészes Mesél a Pálya sorozat egyes epizódjai nem mélyinterjúk. Nem is olyan sportszakmai műsor ez, amin ásítasz a harmadik perc után, ugyanakkor nem is felszínes. Inkább olyan, mint a jó amerikai film, amire azt mondod, hogy elrepít egy másik világba, elgondolkodtat és szembesít azzal, hogy a lehetőségeid korlátlanok. Elképesztően izgalmas emberi történeteket mutatunk be. A centeróriás Shaquille O’Neal és a Féreg, azaz Dennis Rodman képviseli a legendákat. A jelenlegi szupersztárok közül Giannis Antetokounmpo, Jimmy Butler, Steph Curry, Luka Doncic, Joel Embiid, LeBron James és Nikola Jokic alkotja a szupercsapatot, és az eddigi egyetlen magyar NBA-játékos, Dávid Kornél a hazai íz benne. A sorozat abban segíti a nézőket, hogy ezekhez a tényleg szenzációs sportolókhoz, a szó fizikai és spirituális értelmében is gigászokhoz két lépéssel közelebb kerüljenek.
A felsoroltak közül melyik kosarasé a kedvenc emberi története, példameséje?
Talán a Görög Szörnyé. Giannis Antetokounmpo egy bevándorló, kezdetben mélyszegénységben élő nigériai család sarja, de ő már Athénban született, ezért is van neki, illetve mindegyik testvérének görög neve. Fiatal éveiben az utcán óriási méretű kendőről árulták a csecsebecséket, vélhetően világmárkák nevét viselő kamu táskákat, öveket, órákat, talán éppen hamis Breitlingeket is, miközben fél szemmel mindig azt lesték, mikor kell másodperc alatt összefognia az árukészletet, és menekülni a rendőrök elől. Innen indult Giannis, aki bő évtizeddel később ma már dollármilliomos NBA-sztár. Hogy még jobban záruljon ez a kör, Athénban ott mosolyog háztömbnyi méretű óriásplakátokon, csuklóján egy valódi Breitlinggel. Hiszen ma már az óramárka reklámarca.
Mitől van ennyire otthon az NBA-ben, hogy felkérték mesélőnek?
Ma már inkább csak követem a kosárlabdát, de azért az NBA nagydöntő 7. meccsére hajnalban is felkelek. Marci fiam sokkal nagyobb expert nálam, év közben ő segít képben lennem. Amíg gyerekként a Honvéd utánpótlásban kosarazott, rendszeresen jártunk NB II-es meccsekre – mert akkor még a felnőtt csapat ott játszott –, és esti mese helyett gyakran NBA-s YouTube-videókat nézegettünk az ágyban, miközben meséltem neki a játékosokról.
A kosárlabda az apa-fiú kapocs?
A generációm apái, így az én apám is szigorú ember volt. Nagyon intelligens, nagyon okos, nagyon művelt, elképesztően fel lehetett rá nézni, de haverkodni nem nagyon lehetett vele. Bennem kialakult egy olyan érzés, hogyha nekem lesz majd gyerekem, akkor baráti viszonyt szeretnék vele.
A feleségem sokszor a szememre is veti, hogy én vagyok a jó zsaru, ő meg a rossz, mert ő erőlteti ki belőlük azt, amit muszáj, én pedig csak haverkodok. De valahogy mindig is ilyen szülő szerettem volna lenni. Marcival például rengeteg sportot együtt próbáltunk ki, sok mindent megszerettettem vele. Jártunk korcsolyázni a műjégre, a Szent István parkba kosarazni. Volt, hogy beálltam hozzájuk kettő a kettő ellen játszani, mert akkor még a labdával picit ügyesebb voltam, mint ők. Ajkai gyerek vagyok. Ott az általánosban még kézilabdáztam, majd Szombathelyre kerültem, ahol a kolesz udvarán gyakorlatilag önmagunk szórakoztatására kezdtünk el kosarazni. Fél év alatt oda fejlődtünk a streetballal – akkor még 3/3-nak hívták ezt, és nem az ügynökségről beszélek –, hogy miután a tesiórán egyszer azt mondta a tanár, hogy „Elég ügyesek vagytok, gyertek le edzésre!”, rövid úton suliválogatott lettem.
