Belföld

Százezrekért árulta a kiváló minőségű hamis bizonyítványokat és jogsikat egy testvérpár

police.hu
police.hu

Hamarosan vádat emelhetnek azzal a győri testvérpárral szemben, akik nagyüzemben gyártották a hamis érettségi és szakmunkás bizonyítványokat.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a mosonmagyaróvári rendőrök három és fél évvel ezelőtt indítottak nyomozást ismeretlen tettesek ellen, akik Győrben különböző okiratok hamisításával foglalkoztak, és azok értékesítéséből éltek.

police.hu

Az elsődleges adatok szerint az iratok fajtájától függően egy-egy okmány elkészítésért 150-400 ezer forintot is elkértek. Kiderült, hogy a bűncselekményeket egy győri testvérpár követte el, akik az egész országra kiterjedően állítottak elő hamis okiratokat, amelyek között szerepeltek vezetői engedélyek, OKJ-s szakképesítést igazoló bizonyítványok, valamint érettségi bizonyítványok is.

Az elkövetők a hamisítványokat nagyon jó minőségben, nyomdai eszközökkel készítették. A 41 és 49 éves győri férfiakat 179 rendbeli közokirat-hamisítás bűncselekmény elkövetésével gyanúsították meg, illetve további 100, hozzájuk köthető gyanúsítottat hallgattak ki. A rendőrség lezárta a nyomozást, így már az ügyészségen van az ügy.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik