A felpaprikázott eszkortlány, a nyafogó örmény meg a hallgatag orosz bemennek a cukorkaboltba. Igen, ez egy vicc kezdete. A viccet Sean Baker író-rendező meséli, így indul az egyik jelenet az új filmjében, az Anorában. Addigra már túl vagyunk néhány exkluzív öltáncon, a tört angolsággal előadott alkudozáson („tízezernyi dollár”) és egy elsietett házasságon is. Az Anora éppen olyan, mint a címszereplője: ellenállhatatlan és egy percre sem áll le.
Ha azon gondolkodunk, mikor nyerte el korábban romantikus vígjáték a legnagyobb presztízsű művészfilmes díjnak számító Arany Pálmát, nem jutunk sokra. Hagyományos romantikus vígjátékot soha nem jutalmaztak fődíjjal Cannes-ban, noha győzött már olyan szerelmesfilm, aminek remek volt a humora (például a David Lynch-féle Veszett a világ). Persze Baker munkáját sem nevezhetjük a műfaj klasszikus, tehát alapvetően konzervatív darabjának.
Ám a romantikus vígjáték mindig is a félreértések műfaja volt, abból pedig az Anorában is akad bőven. A hősnő elhiszi, hogy Iván, az orosz fiatalember, akivel a sztriptízbárban ismerkedtek meg, tényleg mély érzéseket táplál iránta. Miután két héten át prostituáltként folyamatosan a fiú rendelkezésére áll, nagy levegőt vesz, és a házassági ajánlatát is elfogadja. A kapkodva megejtett esküvő után jelennek meg otthonukban Iván Moszkvában élő szüleinek helyi intézői, hogy amilyen gyorsan csak lehet, eltávolítsák Anorát a házból és Iván életéből. A fiatalokat a család idősebb nemzedéke választaná szét egymástól – ez is a romantikus komédia százéves konfliktusa.
Baker a műfaj bevett motívumai és a megszokottól elütő fordulatok, irányváltások feszültségét dolgozza ki az Anorában. A színészi improvizációnak is teret engedő, kiszámíthatatlan, mégis nagyon tudatosan vezetett dramaturgia tartja mozgásban a filmet, ennek köszönheti kivételes energiáját. Ennek meg a hősnőjének, aki egyszerű léleknek mutatja magát, de ugyancsak tele van meglepetésekkel. Baker hibátlanul válogatott szereplőket az Anorához, de a címszerepet játszó Mikey Madisonra lehet a legbüszkébb. Őt Hollywoodban eddig emlékezetes mellékszerepekben láthattuk (a Volt egyszer egy… Hollywoodban és a Sikoly sokadik részében), komikai tehetségéről leginkább a Jobb idők című sorozat nézői győződhettek meg. Idén aztán a cannes-i fesztivál zsűrije is, nyomukban pedig a szélesebb moziközönség.
Persze nem jön el, mert ez a film nem a Micsoda nő!, és a boldogságért jóval többet kell küzdeni annál, mint amit a nagyvonalú, de könnyelmű Iván fellépése ígér. Apropó, Iván: az őt alakító, eddig teljesen ismeretlen Mark Eydelshteyn éppen úgy kifogástalan, azaz kínosan hiteles és lefegyverzően vicces milliomoscsemeteként, mint az orosz családnak dolgozó, Ivánt pesztráló cselédek. Utóbbiak egyike papnak látszik, de valójában gengszter, vagy fordítva. Ebben a Coney Island-i, ortodox keresztény oligarchavilágban nincs is olyan nagy különbség. Számos más erénye mellett az Anora ennek a bizonytalan státusú – jómódú, de a bevándorlók bizonytalanságával is küzdő – közösségnek a rajzaként is meggyőző.
Sean Baker filmjei rendszerint az egzotikus kisvilágok érzékeny megfigyeléséből indulnak ki. Az ötven körüli rendező az amerikai független film hátsó fertályából küzdötte fel magát a filmvilág elitjébe. Korai filmjei Magyarországon láthatatlanok maradtak, és többnyire Amerikában is. Először a Tangerine-re figyelhettünk fel, amelyben transznemű Los Angeles-i prostituáltak karácsonyából forgatott érzelmes road movie-t, méghozzá iPhone-nal. Az Anorát megelőző rendezésében, a Vörös rakétában egy levitézlett pornószínész tervezgeti a nagy visszatérést.
Szinte dokumentarista közelítésmódot érvényesítő filmjeinek forrásvidéke a hatvanas-hetvenes évek kritikus szellemiségű alsó-Hollywoodja: hogyan mondanak csődöt a boldog befejezést ígérő, hamisan romantikus történetek, ha modern hőseik találkoznak, úgymond, a valósággal?
Az Anora is a valóság megismerésének komoly személyiségfejlődéssel járó története. Vagy inkább az egymást kizáró valóságszintek ütközésének helyszíni rajza, mert Anora a saját, szűkös életlehetőségeit előbb Iván anyagi korlátokat nem ismerő életstílusára cseréli, majd a kulcspillanatban nyúlcipőt húzó fiú hosszas üldözése közben kénytelen mélyebben megérteni az eredeti helyzetét. Hol van mégis a románc a kijózanodás e keserű történetében?
Ott van ő is: oroszul dörmög és születésnapja van. Hogy tényleg az igaz szerelem ígéretét hordozza-e Anora számára, azt döntse el ki-ki maga.
Anora (2024), 139 perc. 24.hu: 8,5/10.
