Szórakozás

Egy kilót hízott a várandós Dundika

Majka kedvese már az ötödik hónapban jár, a pluszkilók azonban eddig elkerülték...

Mint arról korábban beszámoltunk, vége a találgatásnak, Majka és Dundika végre felvállalta ország-világ előtt, hogy szeretik egymást. Sőt, azt is, hogy hamarosan babájuk lesz, méghozzá egy kisfiú, akit Máténak hívnak majd.

Dundika jelenleg az ötödik hónapban jár, de már most retteg a szüléstől. A Velvetnek adott interjújában elárulta, nagyon megszenvedte a várandósság első három hónapját, szinte az összes létező kellemetlenséggel járó tünet jelentkezett nála, volt olyan nap, hogy ki sem tudott kelni az ágyból. A playmate-nek egyébként a „nehéz napokon” is komoly fájdalmai vannak, nem egyszer előfordult, hogy ki kellett hívnia a mentőket, ezért is fél nagyon attól, vajon hogyan fogja viselni a szüléssel járó jóval nagyobb fájdalmakat.

Dundika biztonságképpen a legjobb orvost kutatja majd fel az országban, azt azonban még nem döntötte el, hogy állami vagy magánintézményben ad majd életet gyermekének, mint ahogy azt sem, hogy Majka bent lesz-e vele a szülőszobában.

A páros egyébként még nem rendezte be a gyerekszobát, és ruhákat sem vásároltak még a picinek, babonából a várandósság hetedik hónapjáig csak olyan gyerekruháik lesznek, amiket ismerőseiktől kapnak.

Dundika az internetes portálnak azt is elárulta – hasonlóan Rubint Rékához -, hogy húsz hét alatt csupán egy kilót hízott, azt mondja, egyáltalán nem ügyel kínosan a súlyára, arra viszont igen, hogy sok zöldséget és gyümölcsöt fogyasszon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik