Belföld

Bírálja a Magyar Nemzet Tarlós csapatát

Tarlós István balliberális tanácsadói címmel közölt cikket a Magyar Nemzet. A lap összeszedte, hogy az új fővárosi cégvezetők, tanácsadók közül kik „rejthetnek politikai kockázatot” a kormányoldalnak.

A felsoroltak között van Atkári János, aki a liberális gazdaságpolitika híve, az „ős-SZDSZ-es” Győri Péter, a városháza társadalmi megbékélés programjának egyik vezetője vagy Bojár Iván András városarculati tanácsadó, akinek a nevéhez fűződik – emlékeztet a lap – a fővárosi önkormányzat szivárványszínekre emlékeztető emblémája is.

Pető György, a Fővárosi Közterület-felügyelet, a Fővárosi Biztonsági Iroda Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, volt MSZP-s politikus, egykori III/II-es operatív tiszt, valamint Tölgyesi Balázs, az FKF vezérigazgatója is szerepel a listán. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a közterület-fenntartónál gyanús szerződések miatt nyomoz, ezekből többet is Tölgyesi írt alá még a Hagyó-korszakban, amikor vezérigazgató-helyettes volt.

A lap szerint nem volt szerencsés a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. élére Szőke László volt MDF-es politikust kinevezni, aki „Dávid Ibolya feltétlen híve” volt.

László Györgyről, a BVK Zrt. vezetőjéről azt írják, hogy a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő Főtáv-vezér, Kovács Lajos idején igazgató volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik