Nagyvilág

Óvóhelyre küldték a lakosságot, miután valami berepült Romániába

AFP
AFP

Romániában egy a Fekete-tenger felől érkező, a szárazföld fölé 14 kilométeres mélységben berepülő azonosítatlan légi célpont miatt riasztották csütörtökön a vadászgépeket és figyelmeztették a polgári lakosságot is – írja az MTI.

A román védelmi minisztérium (MAPN) közleménye szerint a radarok 17 óra körül észlelték a szárazföld felé közeledő célpontot a Mihail Kogalniceanu légi támaszponttól 150 kilométernyi távolságra. A katonai parancsnokság által leadott riasztás nyomán a spanyol légierő Romániában légtérvédelmi járőrszolgálatot teljesítő két F-18-as, valamint a román légierő két F-16-os harci gépe szállt fel a Kogalnieanu, illetve a Borcea légitámaszpontról. A mobiltelefonokra küldött RO-Alert üzenetekkel a civil lakosságot is figyelmeztették, hogy vonuljanak óvóhelyekre, vagy ezek híján maradjanak az épületek fedezékében távol az ablakoktól, mert fennáll a veszélye, hogy veszélyes tárgyak csapódnak be román területre.

A célpont 19 óra körül repült be a román szárazföld fölé Eforie térségében, és még 20 percen keresztül folytatta útját az ország belseje felé, majd eltűnt a radarok képernyőjéről. A MAPN szerint a négy vadászgép egyikének sem sikerült „vizuális kontaktust” teremtenie a radarok által észlelt tárggyal, és az eddigi adatok alapján „egy becsapódási zóna létezése sem valószínűsíthető”. A légiriadót 20 óra 15 perckor lefújták és a vadászgépeket visszarendelték.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik