Belföld

Tarlós: borzasztó szigorú leszek

"Már a fővárosi pozíciók elosztásánál is kiderült már, hogy nem az előző ciklus hatalmi logikája ismétlődik meg" - mondta Tarlós István, Budapest főpolgármestere a Népszavában.

„A rendcsináláshoz szükséges eszközöket igyekszem megszerezni, de az ellenzéket nem szorítom ki a rendszerből, sokkal több pozíciót kaptak most, mint mi kaptunk tőlük korábban” – mondta Tarlós István, amikor megkérdezték tőle, „toborozza-e már a narancsos gárdát”.

„Szó sincs erről” – válaszolta. „Már csak azért sem igaz, mert bár mintegy háromszáz fővel csökkenteni kényszerülünk a hivatal létszámát, helyükre nem lép senki. A középvezetőknek is a fele a helyén marad” – magyarázta.

A főpolgármester arról is beszámolt, hogy nem agresszív, hanem konstruktív viszonyra törekszik az ellenzékkel, és megkezdte az egyeztetést a jövő évi költségvetésről.

A főváros 2011. évi költségvetéséről Tarlós István elmondta: borzasztó szigorú lesz, mégpedig úgy, hogy „a beruházásokat szolidabbra fogjuk, és nagyon sok nem kötelező, önként vállalt feladattól meg kellett válnunk”.
Azt is elmondta, hogy tudatosan választott; és a főpolgármesterség politikai pályája csúcsa. „Amit megálmodtam, azt elértem, a győzelmet nem veszi tőlem el már senki. Nem akarok miniszter lenni, sem pártfunkcionárius, párttag sem vagyok és nem is leszek. Sokat küzdöttem ezért a posztért, a küzdelmek elől soha nem tértem ki és bár a jövőben sem keresem majd a konfliktusokat, a város érdekében vállalni fogom azokat. A miniszterelnöknek és a választóimnak ígértem valamit, azt fogom betartani. Ha ez konfliktusokkal jár, akkor úgy. Bennem az a fajta félelem nincs, hogy jaj istenem mi lesz a következő választáson. Izguljon ettől az, aki ma még 40 sincs, és nem fér a bőrébe. Én teszem a dolgom, ahogy azt a választási kampányomban a budapestieknek megígértem” – nyilatkozta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik