Belföld

Tizenhat évet kapott a karcagi apagyilkos

Tizenhat év börtönre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte a Szolnoki Törvényszék azt a 36 éves férfit, aki két évvel ezelőtt megfojtotta az apját Karcagon. 

Tóvízi Ádám Péter, a Szolnoki Törvényszék szóvivője azt közölte, hogy emberölés bűntettében, életveszélyt okozó testi sértésben és súlyos testi sértés bűntette miatt is bűnösnek mondták ki a férfit.

A férfi és az édesapja évek óta rossz viszonyban éltek, ez idő alatt a férfi többször is olyan súlyosan bántalmazta az apját, hogy az egyszer életveszélyes sorozatbordatörést, máskor súlyos testi sérülést szenvedett.

A vádirat szerint a férfi viselkedése miatt a szülei elköltöztek az otthonukból, s az apa csak az állatok gondozása miatt járt haza. 2021 szeptember 3-án este az édesapa hazament megetetni a kutyákat Találkozott fiával, és miután aznap már mindketten ittak, veszekedni kezdtek, ami verekedéssé fajult.

A férfi ököllel úgy megütötte az apját, hogy az elesett, majd bemenekült a lakóházba, ahová a fia követte. Ezután a két férfi a hálószobában dulakodott, az ágyra estek, úgy, hogy a fiú az apja fölé kerekedett, majd megragadta a nyakát, és megfojtotta.

Az ügyészség tudomásul vette a döntést. A vádlott és védője azonban felmentésért fellebbezett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik