Szórakozás

Kitálal szexuális életéről az RTL Klub sztárja

Bécinek régi nagy álma teljesülne azzal, ha egyszer egy repülőgép mosdójában zavarhatna le egy gyors menetet.

Mint arról korábban beszámoltunk, VV Béci és Düki elkészítették első közös klipjüket, a fülledt erotikával fűszerezett “Hey”-t. A fiúk nem bízták a véletlenre: luxusverdákkal és egy hosszú combú bombázóval pakolták tele a videót. A klip főszereplője nem más, mint Nari, akit nemrég választottak meg a legszebb, Európában élő ázsiai lánynak.

A dal szövege is elég pikáns és szexi: “Éjszaka, mint a biciklit úgy fognak tolni”, “Ne ellenkezz, úgyis tudom fogod magad hagyni, a spanjaim privátban szanaszét fognak kapni” – rappeli legújabb számában a ValóVilág 4 egykori fenegyereke.

VV Béci a Hír24-nek elárulta, nem véletlen, hogy ő írta a dal szövegét. Fontosnak tartja, hogy saját tapasztalatait, korábban átélt élményeit is beleültesse a dalokba, és eljuttassa a rajongókhoz.
“Az ember hozott anyagból dolgozik. Ameddig nem kötöttem le magam a kedvesemmel, csibész fiú voltam, voltak dolgaim, nem is kevés, fiatalon őrült házi bulikat rendeztünk a haverokkal, és bizony előfordult, hogy megcsaltam a barátnőimet. Ettől függetlenül imádom és tisztelem a nőket, de sajnos amikor úgy éreztem, hogy már nem lehet megmenteni az adott kapcsolatot, máshol kerestem a megoldást” – nyilatkozta portálunknak a Young G művésznéven ismertté vált énekes.

Béci nem tagadja, volt, hogy három lánynak csapta egyszerre a szelet, volt, hogy tudtak egymásról… De olyan is előfordult, hogy éppen lepedőakrobatika közben kapták rajta az ágyban, vagy éppen máshol…
“A távolsági buszon, a kocsiban, a szabadban, a parkban, igazából bárhol képes vagyok szerelmeskedni a kedvesemmel, rajtam nem múlik, ez általában partnerfüggő. Régi nagy vágyam, hogy egyszer a repülőgép mosdójában is kipróbáljam” – mondta nevetve az egykori valóságshow-hős, aki – a rajongó lányok legnagyobb bánatára – mostanra már lenyugodott és boldog, harmonikus kapcsolatban él barátnőjével, Adrival, akivel azt tervezik, hamarosan Budapestre költöznek egy közös albérletbe.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik