Szórakozás

Perverz szexuális szokása van a sztárpárnak

Az örök tini, Jason Biggs és neje házassága már az első évben ellaposodott, így hivatásos hölgyek segítségével csempésztek vissza nászukba némi izgalmat.

Aki látta az alaposan ellaposodó Amerikai Pite-széria bármelyik epizódját, az tudja, hogy miként lehet egy frissen sült pitét vagy egy furulyát szexuális segédeszközként alkalmazni. Az első három film főszereplője, Jason Biggs viszont nemcsak a vásznon, de az életben is bír egy kis devianciával. Legalábbis az intimitás terén. Feleségével, Jenny Mollennel házasságuk első évében már azt tapasztalták, hogy a szenvedélyük lángja annyira se lobog, mint öngyújtó a tornádóban. Így az Angel című sorozatból megismert színésznő átnyálazta az apróhirdetéseket, és rendelt maguknak egy hivatásos hölgyet. Akiről kiderült, hogy csak szigorúan masszírozni hajlandó. Ám néhány próbálkozással később már szerencsével jártak, és egy mindent bevállaló utcalányba botlottak, aki egy kellemes estét töltött a sztárpárral.

Jenny blogja szerint nem egészen úgy sikerült az édeshármas, ahogy azt tervezték. Bár, hogy pontosan mi volt más, azt nem részletezte. A lényeg, hogy szerinte az újféle felállás kifejezetten jót tett a házasságuknak. Kérdés, vajon mikor unnak rá legújabb kedvtelésükre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik