Kultúra

A Da Vinci-kóddal tér vissza a színpadra balesete után Horváth Lajos Ottó

Hegedüs Róbert / MTI
Hegedüs Róbert / MTI
A Louvre kurátorát alakítja.

Egy évvel balesete után ismét színházban játszik Horváth Lajos Ottó, hétfőn ugyanis elkezdték próbálni a Játékszínben a Dan Brown A Da Vinci-kódjából készített színpadi adaptációt.

A Szente Vajk által rendezett darabban Horváth Jacques Sauniére-t, a Louvre kurátorát alakítja.

A regényt, sajnos, nem olvastam, de a filmet láttam, az olvasópróbán pedig kiderült számomra a szövegkönyvből, hogy a darab megvalósítása komoly kihívás a színháznak és a rendező Szente Vajknak

– nyilatkozta a színész a Blikknek.

A darabot december 7-én mutatják be, ez lesz a színház 50. jubileumi bemutatója. Horváth mellett Kolovratnik Krisztián, Gubik Petra, Makranczi Zalán, Szerednyei Béla, Nagy Sándor, Náray Erika, Gáspár Kata, Barabás Kiss Zoltán és Csonka András is szerepel benne.

Horváth kicsivel kevesebb, mint egy éve szenvedett súlyos balesetet Szász Júliával együtt a Nemzeti Színházban a Rómeó és Júlia előadása közben. Az ügyből komoly botrány lett, amelynek következtében az intézetet vezető Vidnyánszky Attila lemondott, majd Csák János akkori kulturális miniszter maradásra bírta, a színészek azonban otthagyták a Nemzetit. Horváth maradandó sérüléseket szenvedett, ám szép lassan visszatér a munkához: szeptemberben a Mi kis falunkban tűnt fel, ahol sérüléséhez alakították a szerepét, februárban pedig Szásszal együtt áll színpadra a Centrál Színházban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik