Belföld

Lázár János ezúttal Legoból épített pályaudvart emlegetve szállt bele Vitézybe

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

„Hiba lenne azt gondolni, hogy a közlekedésfejlesztéshez mindenki ért, aki utazott már vonaton, vagy aki az első Legojából rendező pályaudvart épített. Ez nem szakkör, hanem egy szakma, és mi abból is a legjobbakkal dolgozunk”  – írta Lázár János az esztergomi kihelyezett Fidesz-frakcióülésről egy Facebook-bejegyzésben, amiben a MÁV-HÉV járatritkításai körül kialakult ügyet konkrétan nem is említi meg.

A Fővárosi Közgyűlés Vitézy Dávid által vezetett közlekedési és városfejlesztési szakbizottsága hétfő délelőtt egyhangúlag elfogadta a HÉV-járatritkítás elleni közös kiállásról szóló javaslatot. Az emiatt összehívott rendkívüli ülésre a bizottság két fideszes tagja, illetve Lázár minisztériuma és a MÁV vezetői sem mentek el. Hegyi Zsolt a MÁV vezérigazgatója – kisebb ellentmondásban a szintén hétfőn megjelent interjújában mondottakkalazt közölte, hogy nem lesz menetrendváltozás a HÉV-eknél és jövőre is ugyanolyan sűrűséggel fognak közlekedni.

A közlekedési és építési miniszter, még ha minderre érdemben nem is reagált, Vitézynek viszont ismét odaszúrt a posztban.

Látványterv vitézek és énmárka-építők helyett azokkal dolgozunk a vasút megújításán, akik kidolgozták és működtetik azt az új tarifarendszert, amelyiknek köszönhetően ma többen és többet utaznak a közszolgáltatásokkal, mint korábban

– írta Lázár.

A miniszter szerint a frakcióülésen „a valós eredményekről és feladatokról” számolt be politikustársainak. Mint írja, ők támogatják

  • a magyar közlekedési rendszer átalakításának 5 pontját;
  • és azt is, hogy tíz év alatt 4000 milliárd forintból fejlesszük a magyar kötöttpályás közlekedést;
  • illetve támogatják még azt is, hogy „a közlekedésfejleszről és üzemeltetéstől ne terepasztalok fölött vagy a Facebookon, hanem igazi szakemberek véleményét kikérve és meghallgatva döntsünk a minisztériumban és a kormányban”.

Lázár nemrég azzal szállt bele Vitézybe, hogy utóbbi a Fidesz után Magyar Péter seggét nyalja. A fővárosi képviselő ezután egy hársfatea elfogyasztását javasolta a közlekedési miniszternek, ami segít oldani a szorongást, és idegnyugtatásra is jó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik