Minek ment oda?
– hangzik a kommentszekciók kikophatatlan kérdése, amellyel mindenki szembe találhatta már magát bármely tetszőleges halálhírről, balesetrő szóló cikk alatt, különös tekintettel a hegymászókkal kapcsolatos hírekre. A magyar kommentkultúrát sajnos túl jól szemlélteti a mondat, amellyel a fotelalpinisták el tudják intézni egy-egy sportolói élet tragikus végét, de egyúttal rá is világít arra, hogy egy laikus számára a halálos kockázatot nagyon gyakran magában hordó hegymászás miért értelmetlen sport. A Spektrum új dokumentumsorozata nem is választhatott jobb, szemléletesebb címet ennél, a hatrészes doku, ha nem is ad adekvát választ a kérdésre, minden eddiginél átélhetőbben mutatja meg, miért vállalnak sportemberek ilyen kockázatot (erre egy korábbi cikkünkben két olyan szakértővel kerestük a választ, akik a sorozatban is feltűnnek).
A sorozat hat magyar hegymászót mutat be, hárman közülük élnek, hárman örökre a hegyen maradtak. Suhajda Szilárdnak, Erőss Zsoltnak és Várkonyi Lászlónak – sorsuk áttekintése mellett – szép emléket állít a sorozat, Nedeczky Júlia, Ács Zoltán és Klein Dávid viszont nagyon is él. Ők arról mesélnek, amiről az előbbi három már nem tud: hogy minek mentek, mennek oda.
Egy olyan ország, amelynek legmagasabb pontja 1014 méter magasan van, érthető módon nem ontja magából a hegymászókat. A köztudatba leginkább Erőss, Suhajda és Klein neve épült be – az előbbi kettő érdemei mellett sajnos elsősorban tragikus haláluk miatt, az utóbbit gyakori visszafordulásai miatt szokták emlegetni. Mindebből úgy látszik, hogy a közvélemény előtt – sajnos – elsősorban a kudarcaik nyomán jelenik meg a hegymászók neve, a sorozat pedig jól egyensúlyoz annak határán, hogy egyrészt a számtalan megsüvegelendő, sőt, emberfelettinek számító teljesítményt is megmutassa. Másrészt edukáljon és érzékenyítsen: elsősorban azokat, akik csupán a felelőtlen élvhajhászokat látja a hegymászókban.
A sorozat azzal a hegymászóval indít, akinek a történetét mindenki ismeri, és a legtöbbüknek meg is van a sarkos véleménye, elmélete, verdiktje róla. Suhajda Szilárd az egyik legsikeresebb magyar hegymászóként tavaly kísérelte meg az Everest oxigénpalack nélküli megmászását, ám a csúcstámadás közben megszakadt vele a kapcsolat. Míg volt reális esély a megmentésére, nemcsak a szakportálok követték az eseményeket, hanem a teljes magyar média, mikor pedig május 27-én bejelentették, hogy felhagynak a kereséssel, azaz immár semmi remény sincs arra, hogy Suhajda életben legyen, a kommentszekciókban szó szerint elszabadult a pokol: az áldozathibáztatás magasiskoláját hozták össze a hozzászólók. A fröcsögés egyik oldalát az adta, hogy aki ilyen jellegű veszélyes sportokba kezd, az meg is érdemli, ha ott marad, a másik vonal pedig Suhajda szülői felelősségét firtatta, azaz leginkább azt, hogy apaként az ember hogyan teheti ki magát ilyen kockázatnak. Nem árt hozzátenni, az ilyen jellegű gyűlölethullám és a felelősség felhánytorgatása egyáltalán nem újkeletű: Erőss Zsoltot is hovatovább digitális keresztre feszítették holtában, amikor 2013-ban eltűnt a Kancsendzöngén, ráadásul volt mersze mindezt úgy megtenni, hogy két kisgyereket hagyott hátra.
A sorozat amellett, hogy bemutatja a békéscsabai mászó életútját, a tragédia részleteivel is foglalkozik: egy sor barát, rokon, szakértő próbálja megfejteni azt, ami sosem fog kiderülni. Amellett, hogy mindannyian méltatják a hegymászót, azt is elismerik, az utolsó expedícióján hibázott – elhangzik például, hogy betegen ment fel a hegyre, ami nagy hiba volt. Suhajda felesége és a hegymászó utolsó expedíciójának kommunikációs vezetője, Legindi Tímea (korábbi interjúnk itt olvasható vele) szívszorítóan és részletesen beszél az utolsó beszélgetéseikről, arról, hogy Suhajda többször magabiztos igennel felelt arra a kérdésre, biztosan képes-e biztonsággal visszaérni a csúcsról a négyes táborba. De a tragédia körülményeinek boncolgatásánál is fontosabb pillanata az epizódnak, amikor Legindi arról beszél, hogyan próbál felállni és továbbmenni a tragédiát követően: sportol, hegyet mászik és közös kisfiukban, Somában talál vigaszt, akiről a nagymama elmondja: ő viseli a legjobban a tragédiát. A sorozat Suhajdát is idézi, aki egy korábbi nyilatkozatában elmondta:
Ha valami hősies a hegymászásban, az az otthonmaradók helytállása.
Legindi pedig helytáll, igaz, rettentően nehezített terepen: arról is mesél, milyen érzés feleségként, gyermekük anyjaként szembesülni az olyan odavetett kommentekkel, amelyek „mirelitnek” nevezik a férjét.
