Tudomány bbc history

Ő alkotta meg az első földgömböt

Bildagentur-online / Universal Images Group / Getty Images
Az Erdapfel, azaz Földalma néven emlegetett, első gömb alakú térkép.
Bildagentur-online / Universal Images Group / Getty Images
Az Erdapfel, azaz Földalma néven emlegetett, első gömb alakú térkép.

Mint az köztudott, már az ókori görögök is tisztában voltak azzal, hogy a Föld gömb alakú, és ez az ismeret a középkorban sem veszett el teljesen. Az első olyan földgömböt, amely máig is fennmaradt (sőt, az első olyat, amelynek létezését biztosan tudjuk), mégis csak 1492-ben készítették el.

Kereskedő volt, nem felfedező

Megalkotója nem egy spanyol vagy portugál felfedező, de nem is egy itáliai tudós volt, hanem az 1459. október 6-án született nürnbergi kereskedő, Martin Behaim. A gazdag kereskedőfamíliába született Martin jó oktatásban részesült, és Németalföldön tanulta ki a szakmát, majd 1484-ben Lisszabonba költözött, ahol II. János portugál király udvarába is bejáratos volt.

Bár később azt állították róla, maga is végzett tudományos megfigyeléseket, sőt, új navigációs módszerekkel ismertette meg a portugál hajósokat, ezt semmilyen egykorú forrás nem igazolja, valószínűleg legfeljebb különböző mérőműszerek importjával járulhatott hozzá a felfedezők és kereskedők sikereihez. Az viszont biztos, hogy legalább egyszer maga is részt vett egy Afrika nyugati partvidékére indított expedíción.

Wikipedia Martin Behaim

A Földalma

Nürnbergbe 1490-ben egy hagyatéki ügy miatt tért vissza, és a Portugáliában gyűjtött tudására hivatkozva meg is tudta győzni a város elöljáróit, hogy finanszírozzák egy földgömb elkészítését. A később Erdapfel, azaz Földalma néven emlegetett alkotás közel másfél évig készült, az alapja agyagból volt, amelyet aprólékosan kifeszített, textilből, papírból és ragasztóból álló „bőrrel” vontak be. Megfestése, a feliratok elkészítése több művész munkája, a térképészeti tudást pedig Behaim biztosította.

Ugyan 1492-ben, a glóbusz befejezésekor még nem értesülhetett a csak a következő évben hazatérő Kolumbusz felfedezéséről, a főként a ptolemaioszi tudásra építő, de például Marco Polo beszámolóit vagy éppen a portugál hajósok feljegyzéseit is felhasználó, 51 centiméter átmérőjű, gömb alakú térkép számos más olyan hibát, pontatlanságot is tartalmazott, amelyről egy jó térképésznek már akkoriban tudnia illett volna.

Műalkotásként viszont lenyűgöző darab, és az első, széles körben ismertté vált, gömb alakú térképként számos felfedező és térképész számára jelenthetett inspirációt. Az Erdapfelt sokáig nagy becsben a nürnbergi városháza fogadószobájában tartották kiállítva, majd visszakerült a Behaim család tulajdonába, ahol sokáig elfeledve porosodott. A 20. század elején fedezték fel újra, ekkor került múzeumba is. Martin Behaim Nürnberget elhagyva végül az Azori-szigeteken telepedett le, 1507-ben, Lisszabonban halt meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik