Tech

Sok büntetőpont jár érte, mégis sokan megszegik ezt a KRESZ-szabályt

Dobrila Vignjevic / Getty Images
Dobrila Vignjevic / Getty Images

Napi szinten rengeteg szabálytalanságot láthatunk az utakon. Márpedig a KRESZ-szabályokat nemcsak a büntetőpontok miatt kell betartani, hanem a többi közlekedésben részt vevő biztonsága érdekében is. A pénzbírságon túl a jogosítványt előéleti pontok is terhelhetik, amik csak három év után évülnek el.

Amit mindenképp észben kell tartanunk, hogy a KRESZ előírja: kijelölt gyalogos-átkelőhelyen a járművezetőknek minden esetben elsőbbséget kell adniuk a gyalogosoknak.

A zebrát megközelíteni csak fokozott figyelemmel szabad, és olyan sebességgel, ami mellett meg tud állni az autós, és elsőbbséget kell adni a gyalogosnak. Érdemes kiemelni, hogy a gyalogos-átkelőhelyen vagy előtte tilos és veszélyes előzni. A megálló vagy álló jármű mellett csak akkor szabad továbbhaladni, ha a vezető teljesen biztos benne, hogy nem sérti meg a gyalogosok elsőbbségét. Ha megállás nélkül áthalad, akkor 5 büntetőpontot szerezhet.

A felfestett gyalogátkelőhelyen vagy előtte 5 méterrel megállni 6 büntetőpontot jelent, ez vonatkozik a motorkerékpárral és kerékpárral közlekedőkre is.

Útkereszteződésnél a bekanyarodó járművel szintén elsőbbséget kell adnia a gyalogosnak – akkor is, ha nincs kijelölt gyalogos-átkelőhely, ha a gyalogos azon az úttesten megy át, amelyre a jármű bekanyarodik. 

Természetesen a gyalogosokra is vonatkoznak szabályok. Többek közt tilos híd, alagút, aluljáró, felüljáró úttestjén átmenni. Nem szabad olyan helyen az úttestre lépni, ahol a gyalogosnak a járművekkel szemben nincs elsőbbsége, és van olyan akadály, ami gátolja a szabad kilátást. Veszélyes és szigorúan tilos az utat elzáró láncot, sorompót megnyitni és alatta átmászni, jelzi a Femina.

Szintén tiltott a gyalogosok számára a villamospályán közlekedni és vasúti vagy zárt villamospályán átmenni, ha nincsen kiépített átkelőhely. Az autópályán, a leállósávon közlekedni és átmenni veszélyes és ugyanígy szabálytalan. Tilos autóúton közlekedni és útkereszteződésen kívül átmenni vagy az úttesten átkelni, ha a közelben van gyalogos-alul- vagy felüljáró.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik