Sport lineup

Agydaganatban meghalt minden idők egyik legjobb NBA-védője, Dikembe Mutombo

BRIAN BAHR / Getty Images North America / Getty Images via AFP
Dikembe Mutombo (1966-2024)
BRIAN BAHR / Getty Images North America / Getty Images via AFP
Dikembe Mutombo (1966-2024)
58 éves korában, hosszan tartó, súlyos betegség után meghalt Dikembe Mutombo, minden idők egyik legjobb kosárlabdavédője, az NBA nyolcszoros All Star-játékosa.

„Dikembe Mutombo egyszerűen nagyobb volt, mint az élet. A pályán ő volt az egyik kiválóbb dobásblokkoló és védekező játékos a liga történetében, a pályán kívül pedig szívét-lelkét kitette mások megsegítéséért” – mondta Adam Silver, az NBA első embere.

Mutombo 1966. június 25-én született, Kinshasában, ahol eleinte futballozott és harcművészetekkel foglalkozott, csak 16 éves korában kezdte komolyabban foglalkoztatni a kosárlabda.

1987-ben, 21 évesen az Egyesült Államokba költözött, hogy megkezdje egyetemi tanulmányait, négy évvel később a Denver Nuggets az első kör negyedik helyén draftolta.

Később játszott az Atlanta Hawksban, a Philadelphia 76-ersben, a New Jersey Netsben, a New York Knicksben és a Houston Rocketsben, nyolcszor szerepelhetett az All Star-gálán, négyszer pedig a szezon legjobban védekező játékosának választották.

A visszavonulása után hat évvel, 2015-ben bekerült a Hírességek Csarnokába.

Humanitárius munkája révén hihetetlen dolgokat vitt véghez. 1997-ben létrehozta a Dikembe Mutombo Alapítványt, hogy általa javítsa az életkörülményeket szülőhazájában, a Kongói Demokratikus Köztársaságban. Támogatta a speciális olimpiát, 29 millió dollárért 300 ágyas kórházat építtetett a kongói fővárosban, Kinshasában, több ezer ingyenes méhnyak- és mellrákszűrést szervezett nők számára.

Két éve, 2022 októberében nyilatkozott arról, hogy agydaganattal küzd. 58 évesen, hétfőn érte a halál, Atlantában.

Kapcsolódó
Agydaganattal küzd minden idők egyik legjobb kosarasa
Dikembe Mutombót Atlantában kezelik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik