Belföld

Januártól nyilatkozatstop a minisztériumoknak

Minden eddiginél jobban központosított kormányzati kommunikációval készül az uniós elnökség fél évére az Orbán-kormány – értesült a Népszava.

A lap csütörtöki számában azt írták, hogy tudomásuk szerint a szaktárcák ez idő alatt még a kommunikációs államtitkárság engedélyével is csak szűk körben adnak felvilágosítást.

Januártól valóban teljesen központosított kormányzati kommunikáció működik majd. Ezentúl nemcsak a nyilatkozatok, interjúk, szakmai válaszok engedélyeztetése, hanem maga a kérelmezés és annak elbírálása is kizárólag a kommunikációért felelős államtitkárság hatáskörébe tartozik majd – legalábbis az uniós elnökség idején.

A cikk szerint teljesülhet viszont néhány korábbi, a kormányváltáskor hangoztatott ígéret: napi két kormányszóvivői tájékoztató – két szóvivővel –, egységesített és rendezett kormányzati portálok. Úgy tudják, januártól egy tájékoztatót Nagy Anna, egy másikat pedig Bakos Piroska, a magyar uniós elnökség szóvivője tart majd.

Ugyancsak változás lesz a szóvivői tájékoztatók gyakorlatában, hogy – amint azt a lappal levélben közölték – „az európai gyakorlathoz igazodva és az elmúlt fél év tapasztalatai alapján” az államtitkárság 2011. január 17-től regisztrációhoz köti a sajtómunkatársak részvételét a kormányszóvivői tájékoztatókon. A levél szerint „a regisztrációs kérelmeket szakmai szempontok alapján (olvasottság, nézettség, országos ismertség) bírálják el”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik