Belföld

„Próbáltam abban hinni, hogy a lelke mélyén egy igaz ember, de nem” – ezt mondta az anya, akinek a kisfiát felrúgta a karateedző

Csalódtam benne. Egy kicsit próbáltam abban hinni, hogy ő a lelke mélyén egy igaz ember, de nem. Most már nem hiszek benne

– ezt mondta az RTL Híradónak az az anyuka, akinek hétéves kisfiát júliusban felrúgta egy karateedző a szolnoki kalandparkban. Az asszony azzal magyarázta a dühét és a csalódottságát, hogy a férfi tagadta a bűnösségét a gyanúsítotti kihallgatása során.

Ahogy arról korábban többször is beszámoltunk, A. Tibor július 11-én úgy felrúgta a kisfiút a kalandparkban, hogy az a levegőben megpördülve a fejére esett. A férfi azért bántalmazta a gyereket, mert nem akart felmenni a kalandpark mászó részére. Az 56 éves karateedző július 17-én az egyesülete honlapján közzétett közleményében kért bocsánatot a történtek miatt.

Mindent megteszek, hogy az igazságszolgáltatás munkáját támogassam, és csak remélni tudom, hogy nem okoztam lelki sérülést a kisfiúnak, akitől a helyszínen bocsánatot kértem, és minden tettemmel igyekeztem jóvá tenni a jóvátehetetlent. Ezúton kérek bocsánatot a szülőktől is, melyet nem remélek

– fogalmazott a férfi.

A Szolnoki Rendőrkapitányság július 29-én kiskorú veszélyeztetésével gyanúsította meg a karateedzőt. Az igazságügyi orvosszakértői vélemény elkészültét követően azonban újabb gyanúsítást közöltek a férfivel: a már korábban közölt kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetése mellett súlyos testi sértés bűntett kísérletével is meggyanúsították. A rendőrség augusztus közepén lezárta a nyomozást, és vádemelési javaslattal továbbította az ügyészség felé.

Ocsovai Ágnes, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség szóvivője néhány nappal ezelőtt a lapunk megkeresésére azt mondta: a gyanúsított nem ismerte el a bűnösségét a folytatólagos kihallgatása során.

Tagadta, hogy bármilyen – akár pszichikai, akár fizikai – sérelem okozására kiterjedt volna a szándéka

– mondta az ügyész.

A felrúgott kisfiú édesanyja az RTL Híradónak azt mondta, hogy dühöt és csalódottságot érez a férfi vallomása miatt. A karateedző ugyanis korábban azt nyilatkozta, hogy személyesen is szeretne majd bocsánatot kérni a kisfiától, ez pedig azóta sem történt meg. De mint mondja, már annyi idő eltelt a történtek óta, hogy ez teljesen felesleges.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik