Élet-Stílus

A Kísértés: Gergőt kidobta Linda, utóbbi távozott a szigetről is

tv2
tv2
Gergőnek még van esélye a maradásra.

Sajátosan alakult Linda és Gergő kapcsolata A Kísértés című TV2-s realityben: Gergő volt az, aki többször is csókolózott egy másik szereplővel, Cynthiával, így már az első adás végén felvillant a hűtlenséget jelző piros fény.

Kijelentette továbbá, hogy nem fog emiatt bocsánatot kérni, ugyanis nem bánja a történteket. A hűtlenségről tanúskodó jeleneteket Gergő párja, Linda előtt is levetítették, aki a felvételek láttán hamar döntést is hozott a kapcsolat jövőjéről.

Ennek a kapcsolatnak ma itt vége van

– mondta korábban a nő.

A legutóbbi adásban végleg lezárult a kapcsolatuk, közölte a párral Kasza Tibi, akiknek így a szigetet is el kellett hagyniuk.

„Egyáltalán nem bántam meg, hogy eljöttünk, ezeket a válaszokat otthon nem kaptuk volna meg sem ennyire gyorsan, sem ennyire könnyen. A lelkem nagyon fáj” – mondta Linda, Gergőt pedig hidegzuhanyként érte a döntés. A férfinek döntenie kellett arról is, hogy akarja-e folytatni a műsort Cynthiával. Igent mondott, így a nőnek is feltették a kérdést, válasza a következő adásban derül majd ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik