Belföld

Gyurcsány „pótfiaként” támadja a kormánysajtó az érdi képviselőt, akinek elhunyt édesapját Kövér László méltatta

Gyurcsány Ferenc „pótfiaként” írt a Magyar Nemzet Gyekiczki Márton érdi DK-s képviselőről, más kormánypárti lapok pedig egyenesen gyurcsányista provokátorként emlegetik. Gyekiczki volt az, aki szombaton, Kötcsén hangosan kritizálta a piknikre érkező Orbán Viktort, sőt játékpénzt is szórt elé – ez után pécézte ki őt a kormánysajtó.

Bár a DK elnöke korábban maga említette, hogy afféle pótapja Gyekiczkinek, a személyeskedő támadás annak fényében váratlan a jobboldalról, hogy a fiatal DK-s politikus édesapja, a 2020-ban, mindössze 62 évesen elhunyt Gyekiczki András szociológus, egykori SZDSZ-es politikus Kövér László közeli barátja volt, és a házelnök az elmúlt években is elismerően nyilatkozott róla. 2022-es cikkünkben megírtuk: a két éve elhunyt szociológus Kövér jogász iskola- és katonatársa volt, vezette a Bibó István szakkollégiumot, de végül az SZDSZ politikusa lett.

Én nélküle… talán nem is lennék itt most, ahol vagyok. Miközben ellenkező oldalon fejeztük be a politikai küzdelmet, az ő sajnálatos halálával

– mondta Kövér két éve.

Gyurcsány Ferenc a közösségi oldalán azt írta az esetről:

Ez lenne a családok kormánya?

 

De ha már, akkor legyen világos: Gyekiczki András, Marci édesapja, Kövér László egykori legjobb barátja, katonatársa, majd szobatársa volt. András akkor fordult el barátjától és a jobboldaltól, amikor látta, hogy mi folyik a vele közösen alapított Századvégben, és nem akart cinkos lenni a bűnösök közt. Meg is kapta a „jutalmát” a Fidesztől: tönkretették, besározták, András pedig – ettől valószínűleg nem teljesen függetlenül – ma már nincs közöttünk.

 

Előbb elárulták és tönkretették a morálisan szerencsére valóban nem közéjük való barátjukat, ma pedig a fiát támadják azzal, hogy ki is volt az apja. Aki, ha ez nem lenne elég, az én „pótfiam” is egyben. Egyébként valóban. Mert apa kellett neki, amikor szülőédesapja elment. És nem Kövérhez ment a fiú, hanem hozzám jött.

 

Nem fontos, de megjegyzem, nem miattam politizál ez a kitűnő fiatal férfi.

A Gyekiczki András által rendezett, pápai holokausztkiállításról itt írtunk részletesen.

Kapcsolódó
Gyökértelen faként élt, amíg nem látta ezt a katartikus kiállítást
Pápán van egy tárlat, amit minél több embernek látnia kéne. Csakhogy a kiállítást valamiért úgy tálalták, hogy arról alig lehet tudomást szerezni. Olyan, mintha el akarnák dugni azt, amire büszkének kéne lenni. Alig érthető történet ez, elmentünk hát megnézni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik