Belföld

Kövér László a nemzeti egységet hiányolja

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
32 éve nem erre számított. Ha tudja, mi lesz 2022-ben, nem biztos, hogy belevág.

A Nyugatnak adott videóinterjúban Kövér László azt mondta, a rendszerváltás idején nem gondolta, hogy 32 év múlva ez lesz  Magyarországon. A fideszes házelnök az orosz-ukrán háború, a koronavírus-járvány, a gazdasági válság mellett a kihívások közé sorolta a klímaváltozást és a genderőrületet.

Ha valaki 32 éve elmondja neki, mi lesz 2022-ben, és megkérdezi, akarja-e ezt csinálni, nem biztos, hogy igent mond. Ugyanakkor az történt, ami az adottságok, realitások keretei között történhetett – tette hozzá.

Kövér Lászlónak mindenki hiányzik, akivel a rendszerváltás idején még együtt volt, de mára eltávolodtak vagy ellentétes oldalra álltak.

Vagy azért, mert akkor még egyetértettünk, vagy azért, mert akkor még nem derült ki, hogy nem értünk egyet… akkor jó volt együtt és most ostobaság lenne, hogyha magamban megtagadnám azokat az időket meg azokat a kapcsolatokat, barátságokat, amiket akkor építettünk.

Külön kiemelte a néhai Gyekiczki András hiányát. A két éve elhunyt szociológus, jogász iskola- és katonatársa volt, vezette a Bibó István szakkollégiumot, de végül az SZDSZ politikusa lett.

Én nélküle… talán nem is lennék itt most, ahol vagyok. Miközben ellenkező oldalon fejeztük be a politikai küzdelmet az ő sajnálatos halálával.

Kövér László arról is beszélt, hogy a rendszerváltás idején szinte mindenki egyetértett abban, mit nem akarnak, abban viszont, hogy mit akarnak, talán még a parlament megalakulásakor sem tudtak megegyezni.

Az egyik legnagyobb hiányérzete a rendszerváltással kapcsolatban éppen az, hogy sem akkor, sem azóta nemhogy a nemzeti egység nem jött létre, hanem még az a minimális közös nevező sem, ami pedig szerinte a demokratikus működés alapfeltétele lenne.

Nyolc éve Kövér László lapunknak szintén azt mondta, azért nem elégedett maradéktalanul a rendszerváltók, köztük a fideszesek teljesítményével, mert még a nemzet alapkérdéseit illetően sincs konszenzus,

nálunk két elit létezik, és ezek kioltják egymást.

Kapcsolódó
kövér lászló (kövér lászló)
Kövér László 2.: El lett ez fuserálva
Olvasták a tegnapi első részt? Ma visszaásunk a rendszerváltásig. Lesz meglepetés, ennyit elárulunk. Nagyinterjú a házelnökkel, második, záróetap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik