Tech

Musk néhány éven belül embereket küldene a Marshoz

Frederic J. BROWN / AFP
Frederic J. BROWN / AFP

Elon Musk szerint 2026-ban már Mars-küldetésen vehet részt a SpaceX Starship nevű rakétarendszere – írja a Space.com. Az űrvállalat alapítója és vezérigazgatója erről egy, az X-en közzétett bejegyzésben számolt be.

Mint írta, a pilóta nélküli tesztekkel felmérhetik az űreszköz megbízhatóságát a vörös bolygón.

Musk szerint siker esetén az első, legénységgel végrehajtott missziókat négy éven belül valósíthatják meg.

Ettől kezdődően a programtól exponenciális fejlődést vár el, 20 éven belül egy önfenntartó várost is létrehozhatnak. A milliárdos úgy látja, hogy a több bolygón való jelenlét segítheti fajunk fennmaradását.

A Starship két fő elemből áll: a Super Heavy nevű gyorsítórakétából, valamint az 50 méter magas, Starship nevű űrhajóból. A 122 méter magas rendszer a valaha épített legnagyobb és legerősebb rakéta, amely ráadásul teljes egészében gyorsan ismét bevethető lesz.

A SpaceX-nél úgy gondolják, hogy az űreszköznek fontos szerep jut majd a jövő űrkutatásában, többek között a Mars kolonizálását is támogathatja. Musk régi vágya a bolygón való megtelepedés előmozdítása.

A Starship eddig négy tesztrepülésen vett részt: 2023 áprilisában és novemberében, valamint 2024 márciusában és júniusában indították el. Az első kísérletek a prototípusok megsemmisülésével végződtek, az utolsó teszt viszont meglehetősen sikeres volt. A cég jelenleg az ötödik repülésre készül.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik