Sport

Hányásig hajtotta magát a teniszező, de ez is kevés volt a világelső Sinner ellen

Matthew Stockman / Getty Images via AFP
Matthew Stockman / Getty Images via AFP

A világelső Jannik Sinner és a hazai közönség előtt szereplő Taylor Fritz jutott a férfi döntőbe az amerikai nyílt teniszbajnokságon.

Pénteken Sinner az első két szettben hatalmas csatát vívott a pályafutása első Grand Slam-elődöntőjét játszó brit Jack Draperrel, majd miután mindkettőt megnyerte, a harmadik játszmában már simán zárta le a 3 óra 4 perces összecsapást, és Melbourne után ismét készülhet a fináléra.

Sinner egy ilyen zseniális labdamenetet is győztes ütéssel tudott lezárni:

Míg Draper egyszer elhányta magát két labdamenet között, ami mutatja, mennyire kihajtotta magát:

Rendkívül fizikális mérkőzés volt. Nyilván ezért Jannik a világelső, amikor a legjobbakkal játszol, azért más az intenzitás. Ez egy magasabb szint

– mondta utólag Draper, aki az első szett után kezdte rosszul érezni magát, és megjegyezte, a szokásosnál idegesebb is volt, alighanem ez is közrejátszott az émelygésében.

Az már korábban eldőlt, hogy a másik ágról hazai játékos jut döntőbe, Fritz ugyanis Frances Tiafoe-val találkozott. A két, 26 éves teniszező is hosszú mérkőzést játszott egymással, amelyen Tiafoe hiába vezetett a szetteket tekintve 1:0-ra és 2:1-re, végül 3 óra 21 perc alatt kikapott.

A meccs összefoglalója:

A férfiak fináléja vasárnap, itteni idő szerint 22 órától lesz.

Elődöntő, férfiak

Jannik Sinner (olasz, 1.)-Jack Draper (brit, 25.) 7:5, 7:6 (7-3), 6:2

Taylor Fritz (amerikai, 12.)-Frances Tiafoe (amerikai, 20.) 4:6, 7:5, 4:6, 6:4, 6:1

Kapcsolódó
Márton Viviana: A győzelem vagy a vereség öt millimétereken múlik
Nyolcszemközti interjú a Márton lányokkal és édesapjukkal egymás támogatásáról, közös célról és útról, klubjukról, a taekwondo Real Madridjáról, a spanyol és a magyar sportfinanszírozás különbségéről, és arról, hogy bár minden a spanyol fővároshoz köti őket, mégsem volt kérdés, hogy a világversenyeken Magyarország színeiben versenyeznek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik