Kultúra

„Kussoljatok!”– Liam Gallagher csendre intette az Oasis-jegyárak miatt méltatlankodó rajongókat

Andrea Ripamonti / NurPhoto / AFP
Andrea Ripamonti / NurPhoto / AFP

A 16 év után újra összeállt Oasis rögtön fel is robbantotta koncertjeivel a brit jegyirodákat, sok rajongó azonban csalódottságának adott hangot, mikor kiderült, hogy dinamikus árazást alkalmaznak az eseményeken, a nagy érdeklődésre való tekintettel tehát jócskán megugrott néhány koncert ára.

Liam Gallagher most megtörte a csendet, és a közösségi médiában válaszolt a panaszkodóknak:

Kussoljatok!

írta, később pedig azt is kifejtette, hogy ingyen a saját anyjának se adna jegyet, térdelőjegyei viszont állítólag vannak még raktáron.

A zenekar közelgő turnéjának jegyeladásával foglalkozó Ticketmaster ellen egyébként a versenyfelügyelet vizsgálatot is indított az ügyben. Sok rajongó arról számolt be, hogy több órás sorban állás után azzal szembesültek, hogy időközben triplájára nőtt a jegyek ára. A zenekar korábban közleményben írta meg, hogy nem tudtak arról, hogy dinamikus árképzést fognak alkalmazni az értékesítés során.

Óhatatlanul olyan elsöprő az érdeklődés a turné iránt, hogy lehetetlen annyi koncertet beütemezni, hogy a közönség igényeit kielégítsük

– mondták.

„Ami a jól ismertetett panaszokat illeti, amelyek szerint sok vásárlónak gondjai voltak a Ticketmaster dinamikus jegyértékesítésének működésével kapcsolatban: szeretnénk leszögezni, hogy az Oasis a jegyértékesítéssel és az árképzéssel kapcsolatos döntéseket teljes mértékben a promóterekre és a menedzsmentre bízza, és nem tudott róla, hogy dinamikus árképzést fognak használni.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik