Belföld

Másfél órán keresztül izzasztották az agrárminisztert a bíróságon

Mohos Márton / 24.hu
Nagy István
Mohos Márton / 24.hu
Nagy István
Tizenöt elkobzott ló miatt kellett bíróság elé állnia Nagy Istvánnak, mert a lovakat gondozó állatmenhely beperelte a tárcáját.

Közel másfél órán át állt tanúként a bíróság előtt Nagy István agrárminiszter a siófok-töreki lómenhely ügyében. Bár a minisztérium ügyvédjei mindent elkövettek, hogy ne kelljen megjelennie, végül az ismételt idézésnek eleget tett a fideszes politikus. A bíró pedig nem kímélte, ha eltért a tárgyról, félbeszakította, ha kellett, többször is rákérdezett ugyanarra, pattogósan vezényelte a meghallgatást, ami eleinte szokatlan lehetett a miniszternek, aki nem járult hozzá ahhoz, hogy a felismerhetőségét biztosító felvétel készüljön róla a tárgyalóteremben, hiába közszereplő (és mivel ehhez joga van, kénytelenek vagyunk a lenti képen eltakarni az arcát, noha a miniszterről százával elérhetők szabadon felhasználható fotók, mint amilyen a kiemelt képünk is – a szerk.) Az utána következő, szintén tanúként meghallgatott korábbi miniszteri biztos, Ovádi Péter fideszes országgyűlési képviselő ellenben beleegyezett a képek készítésébe.

– Nem hallgatná meg a bíróság a minisztert, ha nem tartaná mindenképpen szükségesnek, tehát nem a felperes óhaja ez  – magyarázta a bíró Nagy Istvánnak, hogy miért kell ott lennie azon a peren, amelynek eredője tizenöt, hét évvel ezelőtt egy jakabszállási tanyáról elkobzott ló. A miniszter írta alá a minisztérium részéről három évvel ezelőtt a Dharma Ló Menedék Alapítvánnyal azt az együttműködési megállapodást, amely szerint az elkobzott haszonállatokat a lómenhely befogadja.

Az állatok tartásáért azonban, bár ígéretek elhangzottak, az állam nem fizetett az egyre nehezebb helyzetbe kerülő lómenhelynek, amely végül a hitegetést megunva beperelte az agrártárcát, hogy fizesse ki a lovak tartásának díját, ami több mint százmillió forintra rúghat már.

Mohos Márton / 24.hu A Dharma Állatmenhely Siófok mellett 2022. december 7-én.

– Az Agrárminisztérium számára az állatvédelem fontos szempont. Igyekszünk mindent elkövetni azért, hogy az állatvédelem kérdését megfelelően tudjuk kezelni, hiszen óriási társadalmi elvárások is vannak. Azért került sor ennek az együttműködési megállapodásnak a megkötésére, mert Magyarországon nem alakultak még ki a haszonállatokkal kapcsolatos állatvédelmi kérdések. Nem volt menhely, ahol az elkobzott haszonállatokat megfelelő biztonsággal tudjuk kezelni – kezdte Nagy István, majd a bíró kérdésére hozzátette, hogy egyik tanácsadója és Óvádi kereste meg a megállapodás lehetőségével, mivel úgy látták, a nagy haszonállatok védelme nem megoldott.

Varga Jennifer / 24.hu Nagy István a tárgyaláson.

Amikor a bíró az alapítvánnyal kötött megállapodást előzményeit firtatta, a következő párbeszéd játszódott le:

– Nagy István: Ott voltak a lovak…

– Bíró: Milyen lovak voltak?

– Nagy István: Ezt nem tudom. Amikor tájékozódtam erről az ügyről kollégáktól, hogy hogyan is keveredtünk bele ebbe a történetbe, akkor van egy, ha jól emlékszem, 2017-ben megnyitott folyamat, de én semmit nem tudok válaszolni erre a kérdésre, és igyekszem is távol tartani magamat.

Bíró: Miniszter úr, kénytelen vagyok tájékoztatni, hogy nem tarthatja ettől az ügytől távol magát. Tekintettel arra, hogy ön jogosult a szervezet képviseletében nyilatkozni.

Amikor a bíró sokadszorra rákérdezett, hogy mi volt az ügy, ami miatt megállapodást kötöttek az állatvédő alapítvánnyal, a miniszter kibökte, hogy egy 2017-ben kezdődött lóelkobzási ügyből ered az együttműködés. Szerinte ez tanulságos ügy volt a minisztérium számára is, hiszen a lovak elkobzása – és az, hogy onnan kié a tulajdonjog, kié a felelőssége, kinek van kötelezettsége – rendezetlen jogilag.

Varga Jennifer / 24.hu

A miniszter szerint a lómenhellyel kötött együttműködési megállapodás arról szólt, hogyan tudnak szakmai segítséget nyújtani egymásnak, de ez nem pénzügyi támogatást vagy segítséget jelent. Állítása szerint létrehoztak egy 500 millió forintos pályázati alapot, ahova az állatvédelmi civil szervezetek pályázhattak, de a Dharma nem pályázott. Kérdésre hozzátette, hogy nem hívták fel az alapítvány figyelmét a pályázati lehetőségére, mert a tárcának nem dolga, hogy ilyen szolgáltatást nyújtson egyes szervezeteknek.

Bár a miniszter úgy nyilatkozott, hogy az ügyet és a megállapodás részleteit a kollégái, köztük Ovádi Péter akkori miniszteri biztos, jól ismerik, Ovádi ennek ellentmondva tanúvallomásában tagadta, hogy mély ismeretei lennének az ügyről, és azt is tagadta, hogy részt vett a megállapodás előkészítésében. Abban is ellentmondott a miniszternek (mivel az ő vallomásánál nem lehetett jelen, így nem tudhatta, hogy Nagy István mit mondott), hogy több mint 300 civil szervezetet értesítettek az 500 millió forintos pályázati lehetőségről, ám azt magától nem tudta megmondani, hogy a Dharma köztük volt-e. „Aki érvényes pályázatot adott be, az nyert” – mondta ugyanakkor Ovádi, és értetlenségét fejezte ki, hogy a Dharma miért nem pályázott.

Varga Jennifer / 24.hu Ovádi Péter

A felperes alapítvány jogi képviselője szerint abszurd, hogy a minisztérium azt sem ismeri el, hogy az elkobzott lovak a tulajdonosa az állam. Szerinte 2021-ben éppen az vezetett a szóban forgó megállapodáshoz, hogy az állam éveken keresztül húzta az elkobzott haszonállatokkal kapcsolatos probléma megoldását.

– A miniszteri biztos, valamint a miniszter személyes meghallgatása alapján az az abszurd következtetés vonható le, hogy az elkobzott állatokkal összefüggésben sem azt nem tudják megmondani, hogy az együttműködési megállapodás aláírására miért került sor, sem azt nem tudják, hogy az állatok elkobzását követően kinek a feladata az állatok elhelyezése, illetve tartása, és összesen annyit mondanivalójuk van ezzel összefüggésben, hogy pályázni kellett volna – tette meg észrevételeit Litresits András, aki egyébként a Nemzeti Választási Bizottság MSZP által delegált tagja.

A per majd szakértő bevonásával folytatódik, akinek a többi között arról kell nyilatkozni, hogy mennyibe kerülhet a lovak tartása.

Kapcsolódó
Öt éve gondozzák az állam lovait, egy fillért sem kaptak, csak ígéreteket
Lówellnessre milliárdokat ad az állam, a bántalmazott, rosszul tartott lovak elhelyezésére szolgáló lómenhelyre egy fillért sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik