Belföld

Elejtette az öt hónapos gyermekét, majd őrjöngve támadt a volt párjára, és leszúrta annak kutyáját egy borsodi férfi

Késeléssel végződött egy gyermeklátogatás az egyik borsodi kisvárosban. A Kazincbarcikai Járási Ügyészség garázdaság bűntette és más bűncselekmények miatt állítja bíróság elé az elkövetőt.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a férfi tavaly szeptemberben az egyik este ittasan elment a volt élettársához, azért, hogy megnézze az öt hónapos, közös gyermeküket. A nő átadta a gyermeket a férfinek, aki ekkor elővett egy nagy méretű kést, a nő elé tartotta, majd visszatette a ruházatába. A férfi annyira részeg volt, hogy elvesztette az egyensúlyát és elejtette a babát, akit a nő, szerencsére, elkapott.

A barát felvetette az élettársi kapcsolat helyreállítását, de a nő nem kért ebből, az exe italozó életmódja miatt. Ekkor a férfi többször is arcon ütötte a gyermeküket kezében tartó nőt, majd földre lökte és megrugdosta. A támadó késsel fenyegette meg a nő testvérét, amikor az segíteni szeretett volna az anyukán.

Az elkövető be akart jutni a házba, de a család bezárkózott, így az ajtót rugdosta és azt kiabálta, hogy mindenkit megöl, végül dühében oldalba szúrta az udvaron lévő kutyát. A férfi tovább üldözte a szomszédos házba menekülő, volt élettársát, bement a hálószobába, s tovább ütlegelte.

A támadásnak végül az vetett véget, hogy megérkezett az elkövető anyja, elvette a fiától a kést, majd elvezette a helyszínről. A megtámadott nő könnyebb sérüléseket szenvedett. A kutya életét az állatorvos azonnali beavatkozása mentette meg. Az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést kért a támadóra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik