Szórakozás

A Kísértés: kiderült, ki miatt villant fel a megcsalást jelző piros lámpa

TV2
TV2
Nem egyszeri botlás volt.

Már A Kísértés második részében kigyulladt a piros lámpa a lányok villájában, ami azt jelezte, hogy valaki a fiúknál engedett a kísértésnek, vagyis megcsalta a párját. Bár a műsorkészítők előzetesen direkt úgy alakították, hogy ne lehessen tudni, ki volt hűtlen a párjához, a tábortűz-ceremónia előtt kiderült,

Gergő csalta meg Lindát, mikor többször is szájon csókolta Cynthiát.

Először üvegezés közben, kissé ittasan csattant el egy szájra puszi közöttük, később azonban a medence partján önként is többször megcsókolták egymást.

Gergő azt mondta, nagyon szégyelli magát a történtek miatt, és tudja, hogy ezzel össze fogja törni a barátnőjét.

Nem igazán akarom elkezdeni mosni magam, nem is nagyon lehetne. Egy rettentő fura érzelmi helyzet alakult itt ki. Minden szinten megbuktam, érzelmileg is, testileg is, mert gyakorlatilag megcsaltam Lindát. Életemben nem voltam még szerintem ennyire érzelmileg kompromittálva, mint mióta itt vagyok ezen a csodás szigeten

fogalmazott a ceremónián Gergő, aki korábban Cynthiának is elmondta, hogy volt menyasszonyára emlékezteti őt, aki öt évvel ezelőtt, autóbalesetben meghalt.

Ami velem és Cynthivel történt, az gáz, azt nem tudom visszacsinálni, ráadásul szeretném, ha folytatódna. Annyira szép volt vele, hogy szar alaknak kéne magamat érezni, de közben meg tök jól éreztem magam egész nap, és nem tudom magam szar alaknak érezni. Viselkedhettem volna kitartóbban, mondhattam volna sokkal könnyebben azt, hogy nem; nem ment

– fejtette ki Gergő, aki szerint Linda érteni fogja, hogy számára ez nem egy kaland, és nem azért történt, mert ő kanos. „Két napig a szemét néztem a nőnek. Aki kanos, az nem a nőnek a szemét nézi” – tette hozzá.

Linda reakciója a szerdai részben lesz látható.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik