Spanyolországban a XII. századtól léteztek bikaviadalok, a barokk korban német területeken is rendeztek hosszabb-rövidebb ideig állatviadalokat. Ezek sikerén felbuzdulva az 1700-as évek közepén már vállalkozók építettek állandó Hetztheatert, azaz heccszínházat a városfalakon kívül. A fából épült, három szintes amfiteátrum 1796-ban az állatállománnyal együtt a tűz martalékává vált, és a felvilágosodás korában már hevesen kritizált véres látványosságot és többé nem is engedélyezték újraélesztését – írja blogján Fónagy Zoltán történész.
Medve, kutya, oroszlán
Magyarországon a színházat éppoly jövedelemforrásnak tekintették, mint például a bormérést, a szórakoztatóipari monopóliumot Pest városa egyszerűen bérbe adta. Az első heccszínházra 1783-ban adtak ki engedélyt, az egyszerű cirkuszi sátorra hasonlító deszkaépítményt a mai Deák téri evangélikus templom és az iskola helyén emelték. Az itt rendezett állatviadalok szép bevételt hozhattak, mert birtoklásáért heves küzdelem folyt. Ennek eredményeként egy komolyabb amfiteátrum készült a mai Szent István-bazilika trapéz alakú telkén.
Az új heccszínházról egyetlen ábrázolás sem ismert, de leírásokból tudjuk: a kör alakú amfiteátrumban a három szinten elhelyezett páholyok mintegy 2000 nézőt fogadtak be. Míg a korábbi deszkaépítményben csak hazai állatok – medvék, farkasok, szarvasok, bikák, kutyák – “léptek fel”, az új amfiteátrum már egzotikus vadakat is beszerzett. Nyitáskor például egy fiatal nőstény oroszlán és egy hiéna volt a társulat “sztárja”, és elterjedt a hír, hogy a közeljövőben tigris és leopárd érkezése is várható.
A ritka és értékes állatokat inkább csak mutogatták a porondon; legfeljebb kutyákkal ingerelték, vagy a nyilvánosság előtt “etették”, azaz belöktek eléjük egy bárányt vagy kecskét, amelyet a nyílt színen téptek szét. Rendeztek olyan kutya-medve viadalokat is, amelyekben ugyan sebeket osztogattak, de nem engedték a végsőkig a küzdelmet. Évekig szerepelt például egy öreg, fogaitól és karmaitól megfosztott nagy medve, amely csak pofonokkal tartotta távol a ráuszított kutyákat.
Amikor az ökör remekelt agyonszúrásban
Az izgalmak csúcspontja az emberek fellépése volt. A vadászat groteszk imitációjaként néha szarvast vagy vadkant ejtettek el lándzsával. A bikával, szilaj pusztai ökörrel vívott küzdelmek kimenetele nem volt mindig biztos. Peter Gau heccmestert például egyszer majdnem széttépte egy medve, csak a magával vitt csalival sikerült pár pillanatra elterelnie az állat figyelmét, s egérutat nyernie. Egy Franc nevű kollégája egy vad ökrön akart lovagolni, de az állat ledobta, és a homlokán súlyosan megsebesítette.
Henry Thomas Alken festménye 1820-ból
Később viszont már nem úszta meg ennyivel: “Öt esztendőktől fogva harmadik áldozatja leve a múlt vasárnap annak a botránkoztató és szív rontó játéknak, melyet Hettznek neveznek. Minekutánna darab ideig lóháton ingerlett vólna a Hettz-mester egy vad ökröt, leszállott annakutána lováról, s gyalog akart remeket adni az ökörnek agyonszúrásában. De az ökör adott ez úttal remeket a szúrásban. (…) 24 óra múlva nagy kínok között szakadt ki a lélek belőle” – idézi a korabeli sajtót a Mindennapok története blog.
A hatalmas közönségsiker ellenére a heccszínház végét hazánkban is a korszellem változása hozta el. “A szívet érzéketleníti, keményíti és vadítja. Aki pedig érzéketlen az oktalan állatok sorsa eránt, nem igen fogja annak szívét érdekelni a maga tulajdon Nemének sorsa is” – írja a felvilágosodás képviselője. A deszkaarénát 1796-ban a tanács tűzveszélyre hivatkozva lebontotta, a kőépületeket pedig más célra használták.
