Nagyvilág

Trump: Harris „kommunista-jellegű” intézkedések bevezetésére készül

KAMIL KRZACZYNSKI / AFP
KAMIL KRZACZYNSKI / AFP

A születések számának növelése érdekében jelentett be intézkedési tervet Donald Trump republikánus elnökjelölt csütörtökön Michigan államban tartott kampányeseményén.

Az MTI beszámolója szerint a republikánus elnökjelölt ígéretet tett a támogatóinak: elnökké választása esetén biztosítani fogja, hogy állami forrásból vagy a biztosítókon keresztül fedezik majd a lombik-program (IVF) keretében végrehajtott kezeléseket. „Több megszületett gyermekre van szükség” – indokolta meg lényegretörően az intézkedés fontosságát.

Trump egyúttal a létfenntartási költségek csökkentését ígérte hallgatóságának, akik jelen esetben a portville-i acélüzem munkásai voltak. A néhány hete kis híján életét vesztő jelölt arról beszélt nekik, hogy demokrata ellenfele, az elmúlt három és fél évben az alelnöki posztot betöltő Kamala Harris ideje alatt egy tipikus amerikai család költségei összesen 28 ezer dollárral emelkedtek meg, a családok vagyona 33 ezer dollárral csökkent, miközben a jelzáloghitelek havi törlesztőrészlete megháromszorozódott. Trump a „radikális ideológia” képviselőjének nevezte demokrata ellenfelét, aki „kommunista-jellegű árkontrollt” szándékozik bevezetni, valamint az illegálisan érkezett bevándorlók számára közpénzből finanszírozott, ingyenes egészségügyi ellátást akar adni, és állampolgársághoz kívánja juttatni őket.

Beszéde után Trump továbbállt Portville-ből, és a Michigan tó túlsó partján fekvő Wisconsin államba utazott, ahol La Crosse városában választói fórumon vett részt az őt támogató korábbi demokrata kongresszusi képviselővel, Tulsi Gabbard-dal közösen. Mindeközben Harris sem tétlenkedett: első hivatalos iterjúját adta, amióta a Demokrata Párt elnökjelöltje lett.

Kapcsolódó
Első hivatalos interjúját adta Kamala Harris, mióta elnökjelölt lett
A CNN riportere arról is kérdezte, miért változott meg az álláspontja például az illegális határátlépések dekriminalizálásáról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik