Kultúra

Thuróczy Szabolcs idegeit leginkább a paradicsomtermesztés simítja ki

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu
Felér számára egy terápiával.

A paradicsomtermesztésről, a gyógyfürdőkről és a két és fél napos nyaralásáról is mesél Geszti Péternek Thuróczy Szabolcs, aki az Adom a napom új évadában tűnik fel.

A korábbi vendégekhez hasonlóan Thuróczy is betekintést engedett életébe, elmondta például azt, hogy egy színész számára nincsenek klasszikus értelemben vett munkanapok, sőt, hétvégék sem, összefolynak ugyanis nemcsak a napok, de a nappalok és az éjszakák is. Idén két és fél napra tudott szabadságra menni, abban reménykedik, hogy karácsonykor összejöhet a három is.

A feszített tempóval járó stresszt kissé meglepő helyen enyhíti: a kameráknak is megmutatja, hogy a kertjében relaxál, a paradicsomtermesztés ugyanis kisimítja az idegrendszerét, felesége szerint terápiás jellegű időtöltésről van szó.

Ilyeneknek tudok örülni, nem gondoltam volna az életben, pszichésen is kifejezetten jót tesz. Látod: ez egy koktélparadicsom. Nem lehet elengedni, folyamatosan locsolni, gondozni kell

mesélte.

A kert mellett a gyógyfürdőkben szeret a legszívesebben lazítani, azt is elárulja a műsorban, melyik a kedvence, ahogy azt is, milyen volt a bulizás régen és most:

Harminc év körül az ember elég jól bírja a gyűrődést. Régen az volt, hogy négy napot buliztunk, és egy napot pihentünk, most meg ha nagyon nagy buli van, akkor egy napot bulizunk, és négy napot pihenünk, kicsit megfordult ez a dolog

fejtette ki.

Az Adom a napom mai streamjében Thuróczy Szabolcs napját lehet követni az nlc.hu-n.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik