Tudomány

Élete végéig golyókkal a testében élt Lenin

Bettmann / Getty Images
Bettmann / Getty Images

Fanni Kaplan 106 éve, 1918. augusztus 30-án követett el merényletet Lenin ellen. A fiatal nő háromszor lőtt rá a szovjet vezetőre, súlyos sérüléseket okozva neki – írja a Rubicon.

Lenin 1917-ben, annak létrejöttekor került a Szovjet-Oroszország élére. Ettől kezdve kegyetlen diktatúra kiépítésébe kezdett, ami sokak haragját kiváltotta, ezt mutatja, hogy már 1918 januárjában megpróbálták megölni. Ugyanazon év júliusában a bolsevikoknak komoly kihívással kellett szembenézniük: az egyetlen be nem tiltott párt, a forradalmi szocialisták szimpatizánsai körülzárták a Kremlt, és követelték a diktatúra felszámolását. Lenin a rendelkezésére álló fegyveres erővel és brutális fellépéssel hárította el a puccskísérletet.

A 28 éves Fanni Kaplan, aki korábban több évet töltött szibériai kényszermunkatáborban egy terrorcselekmény miatt, ezután határozta el, hogy meggyilkolja Lenint. 1918. augusztus 30-án a bolsevik vezető egy moszkvai gyárban tartott beszédet, és távozni készült, amikor találkozott Kaplannal. A fiatal nő a kocsija előtt szólította meg az éppen beszállni készülő Lenint, és néhány méteres távolságból háromszor is rálőtt. A politikust valamennyi lövedék eltalálta, és súlyos sérüléseket szenvedett. A merénylőt azonnal elkapták, Lenint pedig a Kremlben található lakásába vitték, mivel tartottak egy újabb gyilkossági kísérlettől.

A lövedékek olyan helyen fúródtak a politikus testébe, hogy azokat csak kórházi körülmények között lehetett volna eltávolítani, ezért az orvosok ezzel meg sem próbálkoztak. A golyók örökre Lenin csontjai között maradtak, valószínűleg ezek okozták három agyvérzését, és 1923-ban bekövetkező halálát is.

A fiatal nőt szeptember 3-án, embertelen kínzások után lőtték le. Vallomásában azt állította, egymaga tervelte ki a merényletet, és azt az forradalmi szocialisták iránt érzett szimpátiája miatt hajtotta végre. A bolsevikok számára ez teljesen megfelelő indok volt, hiszen így egyetlen megmaradt ellenfelükkel is leszámolhassanak.

Kapcsolódó
Bombával ölték meg az orosz cárt
A robbanás szinte leszakította a lábát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik