Belföld

Többféle drogot is találtak a Mosonmagyaróváron négy embert is megkéselő lány szervezetében – letartóztatták

Frissítünk!

Semmit nem mondott a bírósági meghallgatása során a négy embert is minden ok nélkül megkéselő lány. Sticz Tamás, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a bíróság egy hónapra elrendelte a lány letartóztatását, amit büntetés-végrehajtási intézetben kell majd letöltenie.

Többféle drogot is fogyasztott az a 19 éves lány, aki szombat délután négy embert is megkéselt Mosonmagyaróváron.  A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség indítványozta a tini letartóztatását.

A főügyészség közleménye szerint a 19 éves nő, minden ok nélkül, többször is megszúrta az apját és nagymamáját egy konyhakéssel, a lakásukban, majd elment otthonról. Ezután odament az utcán egy ismeretlen férfihez, majd, „megölhetlek?” felkiáltással, őt is megszúrta.

Ezt követően egy dohányboltban dulakodott az eladóval, aki megpróbálta elvenni a nőtől a kést, de a gyanúsított a karján, vállán őt is megszúrta, majd kiment a boltból. Végül a tini bement egy másik dohányboltba, ahonnan kizavarta az eladót, majd elbarikádozta magát, és törni-zúzni kezdett, a berendezésben és az árukészletben másfél milliós kár keletkezett.

A szúrások következtében a nő édesapja súlyos, életveszélyes, nagymamája súlyos, várhatóan maradandó, míg a másik két megszúrt ember könnyű sérüléseket szenvedett. Az elkövető szervezetében többféle kábítószert is találtak. A cselekményt megelőző időszakban pont a nő édesapja jelentette be a lánya eltűnését, egy hétig nem is tudták, hogy hol tartózkodik.

A több ember ellen elkövetett emberölés bűntett kísérletével gyanúsított, fiatal nő megtagadta a vallomást. Az ügyészség szökés, elrejtőzés, bűnismétlés és bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt indítványozta a letartóztatását. Erre, várhatóan, kedden sor is kerül.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik