Tech

Videó: felrobbant egy rakétahajtómű a brit űrkikötőben

RFA
RFA

Felrobbant egy rakétahajtómű tesztelés közben a shetlandi űrkikötőben – írja a The Guardian. Az eszközt egy német vállalat, a Rocket Factory Augsburg (RFA) készítette, amely azt tűzte ki céljául, hogy megvalósítja az Egyesült Királyság első rakétafelbocsátását.

Egy augusztus 19-én végzett hajtóműpróba közben rendellenesség lépett fel, amely a rakéta megsemmisüléséhez vezetett, de a cég azt nyilatkozta, sérülés nem történt. A kilövő állomás szintén megmenekült, további veszélyek pedig a közlemény szerint nem állnak fent.

A cég egyik szóvivője elárulta, vállalati filozófiájukhoz hozzátartozik az, hogy nagy hangsúlyt fektetnek a valós tesztekre, ami persze nagyobb kockázattal jár. Az RFA ugyanakkor azt is elmondta, hogy az űrkikötő alkalmazottaival együtt aktívan dolgoznak a hiba okának felderítésén.

Kapcsolódó
Katasztrófát is okozhat a milliárdosok hajtotta új űrverseny
Sokáig úgy tűnt, az űrverseny a múlté, mostanra azonban világhatalmak és dollármilliárdosok újra küzdelembe kezdtek a világűr meghódításáért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik