Tech

Mit csinálnak egész nap az űrben rekedt asztronauták?

Miguel J. Rodriguez Carrillo / AFP
Miguel J. Rodriguez Carrillo / AFP
Eredetileg egy hétre mentek az űrbe, a NASA azonban most bejelentette, hogy csak 2025 februárjában térnek vissza a Földre a Starliner űrhajó asztronautái. A Nemzetközi Űrállomás azonban nem szálloda, az ott tartózkodóknak számos nehéz feladatot kell naponta elvégezniük – megterhelő időbeosztás mellett. Mutatjuk, miből áll az űrhajósok munkája.

Lassan három hónapja lakik a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) az a két asztronauta, akik még június 5-én indultak útnak a Starliner űrhajó fedélzetén. Az eredeti tervek szerint körülbelül nyolc napot töltöttek volna a Földön kívül, a küldetés közben fellépő meghibásodás miatt azonban már az is benne van a pakliban, hogy nyolc hónap lesz belőle. Sunita Williams és Butch Wilmore ez idő alatt nem ölbe tett kézzel várják a hazatérést, hanem komoly munkát végeznek. Utánajártunk, hogy pontosan milyen feladatokat kell végrehajtaniuk.

Kemény munka az űrhajósoké

Az ISS-re utazni költséges mulatság, az ott töltött idő pedig tudományos szempontból is meglehetősen értékes, így az odalátogató emberek jellemzően nem egyszerű űrutazók, hanem képzett szakértők, akiknek küldetést kell teljesíteniük. A NASA ismertetője alapján egy asztronauta munkarendje elég megterhelőnek tűnik: naponta átlagosan 16 órát dolgoznak, de a nap 24 órájában készenlétben vannak, vagyis bármikor munkába állíthatják őket, ha szükséges.

Az ISS legénységének fő feladatai a tudományos kutatások folytatása, részvétel az orvosi kísérletekben, illetve az űrállomás karbantartása.

Utóbbi az amerikai űrügynökség szerint önmagában kitesz egy teljes munkaidős állást, hiszen a csapatnak folyamatosan ellenőriznie kell az állomás rendszereit, a légszűrőket kell tisztítaniuk, valamint frissíteniük kell a számítástechnikai berendezéseket is, hogy azokat jó állapotban tartsák. Ezek mellett kell kutatásokat folytatniuk, ráadásul kötelességük folyamatosan figyelni a saját élettani értékeiket is, hogy a tudomány jobban megértse, milyen hatással van az emberi szervezetre az űrben töltött hosszú idő.

Továbbá bármikor készen kell állniuk arra, hogy vészhelyzeti javításokat végezzenek, hiszen, ha bármi elromlik az ISS-en, például szivárgást érzékelnek, azt nekik kell helyrehozniuk. Az ilyen munkálatok akár űrsétát is igényelhetnek, amelynek már csak az előkészületei is több órát vesznek igénybe, hiszen számos légzési és testgyakorlatot kell elvégezniük, ezzel kerülve el, hogy a nyomáskülönbség potenciálisan halálos keszonbetegséget okozzon.

Mindent összevéve egy űrhajós átlagos hétköznapi ütemterve nagyjából így néz ki:

LÉPJ BE A FOLYTATÁSHOZ!
Változunk. Csatlakozz hozzánk! Regisztrált olvasóink mostantól exkluzív hírleveleket, cikkeket olvashatnak, mint ez is. És ez csak a kezdet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik