Belföld

Megtaláltak egy intézetből szökött fiatalt a 4-6-os villamos rendőrségi ellenőrzése során

Folytatódott a közös fővárosi járatellenőrzési akció: a BRFK és a BKK munkatársai augusztus 15-én, csütörtökön kiemelten ellenőrizték a teljes vonalon a 4-es és a 6-os villamos utasait, a megállóit, valamint azok környezetét – közölte a Budapesti Közlekedési Központ pénteken.

Az akció során jegyellenőrök és rendőrjárőrök ellenőrizték összehangoltan a 4-es és a 6-os villamoson utazókat, valamint a jelzett villamos megállóit és azok környezetét, beleértve az M3-as metró Nyugati pályaudvari állomásának kijáratát. Ezzel is kapcsolódva a BKK és a fővárosi partnerei közös köztisztasági, illetve közrendvédelmi kezdeményezéséhez.

A BKK-ellenőrök műszakonként 5, illetve 6 csoportban dolgozva ellenőrizték az utazási jogosultságot, kiszűrték a szabálytalankodókat, míg a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai – a Nyugati pályaudvari Rendőrőrs folyamatos munkája mellett – fokozott figyelmet fordítottak a kijelölt járatra és környezetére.

Ennek során a villamosokon nem volt szükség intézkedésre, viszont az egyik megállóban elfogtak egy körözött férfit, garázdaság miatt elfogtak egy férfit és egy nőt, egy személlyel szemben közterületen szeszes ital fogyasztása miatt szabtak ki bírságot, egy embert pedig előállítottak, mert nem igazolta magát, illetve megtaláltak egy intézetből szökött fiatalt. Az akció keretében a rendőrök a villamos útvonalán a gépjárműforgalmat is ellenőrizték, és felléptek a szabálytalankodó sofőrök ellen is.

Hozzátették, a közös akciók folytatódnak, az együttműködésben részt vevők célja, hogy – a lakossági visszajelzéseket is figyelembe véve – tovább növeljék a járatellenőrzések hatékonyságát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik