Sport

Kerekes Gréta: Elkeserít, hogy sok magyar szurkoló negatívan ítéli meg az olimpikonok teljesítményét

Czeglédi Zsolt / MTI
Czeglédi Zsolt / MTI

Kerekes Gréta a női 100 méter gát előfutamában a hetedik helyen ért célba, így a reményfutamban folytathatta olimpiai szereplését, ahol végül az 5. helyen végzett 13,20 másodperces idővel.

A versenyzése után az idejével nem, de a futásával elégedett volt, nagy mosollyal jött le a pályáról, és elárulta, nagyon élvezte a futását. Kerekes elmondta, hogy az elmúlt napok igen balszerencsésen alakultak számára: néhány napja volt egy nagy esése, szerdán az előfutamban a kézfeje sérült meg és sajnos múlt héten elvesztette a nagypapáját is.

Negyvenedik, utolsó helyen kvalifikáltam magam az olimpiára, és az volt a célom, hogy ne úgy menjek haza, hogy a 40. vagyok. Ez sikerült, úgyhogy teljesítettem a kívánságomat.

A gátfutó a kiutazása előtt a tv-ben és a közösségi médiában követte az olimpiát, és az itthon tapasztalt közhangulat eléggé elszomorította.

„Hazudnék, ha azt mondanám, hogy könnyű ezen az olimpián szerepelni. Sok áldozatot hoztam én is, és a családom is ezért. Hétfőn jöttem ki Párizsba, addig otthonról néztem tv-ben, és a Facebookon követtem minden sportot.

Nagyon szomorú vagyok, hogy sok magyar ember, szurkoló nagyon negatívan kommentel, és éli meg egy-egy magyar sportoló itteni teljesítményét. Hiszen gondoljunk csak bele, hogy a női 100 méteres gátas mezőnyben is a negyven legjobb van itt a világon. És lehet azt mondani, hogy ha nem vagy olyan formában, akkor ne gyere, ugyanúgy felöltik akkor a mezőnyt a negyvenkettedikkel, a negyvenharmadikkal. Nekem van olyan barátnőm, aki negyvenkettedik a világranglistán, és otthonról nézi, zokog és depressziós.

Igenis, az ide vezető út nagyon kemény. Én is harminc évet áldoztam az életemből erre, nem éltem normális, civil életet. Szerintem büszkék lehetünk itt mindenkire, aki ide kijutott és bármit csinál” – fogalmazott meg fontos üzenetet Kerekes Gréta a magyar közvélemény számára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik