Tech

Fenyegetőzni kezdett a globális informatikai leállást okozó cég

Diego Radames/Anadolu via Getty Images
Diego Radames/Anadolu via Getty Images

Minden idők egyik legnagyobb informatikai kimaradásának lehettünk tanúi július 19-én, amikor a CrowdStrike vállalat Falcon Sensor nevű termékével kapcsolatos hiba számos banki szolgáltatót, és a komplett légiközlekedési szektort megbénította.

A botrány azóta egyre csak nő a cégnél, ugyanis miután kiderült, összesen több mint 5 milliárd dollár lehet a kimaradás következtében jelentkező kár csak a Fortune 500-as cégeknél. Emellett pedig saját befektetői is beperelték a CrowdStrike-ot, mondván becsapták őket, amikort azt állították, hogy szoftverük letesztelt, igazoltan jól működő termék.

A jelentős anyagi kár legnagyobb része nagy valószínűséggel az amerikai Delta légitársaságnál jelentkezett, amelynek bő 5 napig nem sikerült helyreállítani a szolgáltatásait, és így több ezer járatot volt kénytelen törölni.

A cég szerint 5 nap alatt 500 millió dollárt buktak el a CrowdStrike hibája miatt. A kiberbiztonsági cég azonban máshogy látja, derül ki a Delta csapatának július 19-én elküldött levélből, írja a Gizmodo. A kiberbiztonsági vállalat az üzenetben azt írta, nagyon csalódott, amiért a légitársaság azt híresztelte, hogy a CrowdStrike helytelenül járt el az ügyben, és határozottan visszautasít minden olyan állítást, amely szerint kötelességszegést követtek volna el.

A cég vészjóslóan azt írta, amennyiben a Delta jogi lépéseket tesz, el kell majd magyaráznia a nyilvánosságnak, részvényeseinek és végül az esküdtszéknek is, hogy a CrowdStrike miért vállalta a felelősséget tetteiért, míg a Delta miért nem. A légitársaság vezetője, Ed Bastian szerint a Crowdstrike nem ajánlott fel kártérítést a kiesésért.

Kapcsolódó
Egyetlen szoftverfrissítés elég volt, hogy káosz söpörjön végig a Földön
Egy kibervédelmi szoftver keserítette meg milliók életét július 19-én.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik