Szórakozás

Bántalmazták kiskorában Alekosz Veronikáját

A VV5-be készülő plasztikcsoda azt szeretné, ha az emberek megismernék belső értékeit és érzékeny lelkét is, ezért megrázó családi titkokról mesélt.

Bár Alekosz műsorában sorra nyerte a logikai feladványokat, plasztikázott külseje miatt sokan butának tartják, nem is sejtve, hogy Veronika ereiben művészi vér csörgedezik.

“Biztosan sokan meglepődnek, ha elárulom, hogy édesanyám egyetemi tanár. “Én is szeretnék majd kommunikáció szakon továbbtanulni, de addig nem kezdek bele semmibe, amíg nem derül ki, hogy bekerülök-e a villába. Amúgy is, előbb le kell tennem az érettségit, mert egy korábbi munkám miatt halasztottam a gimnáziumot” – mondja a húszéves lány, akinek nagyon jó a kapcsolata édesanyjával. Apjával azonban gyermekkora óta nem beszélt, és elmesélte: kislányként sok fájdalmat kellett elszenvednie tőle.

“Apám ott volt a születésemnél, de mivel fiút várt, otthagyott bennünket a szülőszobában, amikor meglátta, hogy kislány vagyok. Azt mondta, nem tart rám igényt, ezért a szüleim külön költöztek. Egyéves koromban apám mégis úgy döntött, hogy kíváncsi rám, kérte a láthatást. Nem könnyű erről beszélnem. Fizikailag bántalmazott. Fiúként próbált nevelni, sokáig kétmilliméteres volt a hajam, és mindenki fiúnak nézett. Amikor elvették tőle a láthatást, elkezdtem nőként viselkedni, és később miatta estem át a ló túloldalára, hogy minél nőiesebbé tegyem a külsőmet. Nyolcéves korom óta nem beszéltünk. Gondoltam rá, hogy kibékülök vele, ezért pár évvel ezelőtt felhívtam, de nem állt szóba velem” – idézi Mészáros Veronikát az Új Ász.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik