Nagyvilág

Több brit városban is zavargások voltak a késelés miatt, Keir Starmer rendőri vezetőkkel tárgyal

BENJAMIN CREMEL / AFP
BENJAMIN CREMEL / AFP

Több városban is zavargások voltak Nagy-Britanniában az éjszaka, miután egy 17 éves elkövető három – hat és kilenc év közötti – kislányt halálra késelt Southportban. A támadásban további nyolc gyerek és a védelmükre kelő két felnőtt megsebesült. Öt gyerek továbbra is válságos állapotban van.

Londonból, Hartlepoolból és Manchesterből jelentettek zavargásokat – írta a Guardian. A rendbontások már második napja tartanak, csak a fővárosban száz embert vettek őrizetbe. Keir Starmer kormányfő rendkívüli megbeszélésre hívta a rendőri vezetőket csütörtök délutánra. A várakozások szerint biztosítani szeretné őket a kormány támogatásáról, ugyanakkor erőteljes fellépést vár el a hatóságoktól az „oktalan erőszakkal” szemben.

A zavargások azután robbantak ki, hogy a közösségi médiában elterjedt, a támadást egy muszlim menedékkérő követte el, aki egy kis csónakkal kelt át a La Manche csatornán. Ez azonban tévesnek bizonyult, az elkövető ruandai bevándorlók gyereke, aki már Cardiffban született. A töténtek miatt Nigel Farage-ot, a Reform UK vezetőjét is kritizálták, mert hitelt adott a támadásról szóló összeesküvés-elméleteknek. Egy keddi videóban arról értekezett, hogy „tagadják-e előlünk az igazságot”. A Scotland Yard egy korábbi magas rangú tisztje, Neil Basu figyelmeztetett, hogy „valódi következményei” vannak annak, ha a közszereplők nem tudják „befogni a szájukat”.

Rendbontás volt a brit kormányfői hivatal, a londoni Downing Street közelében is szerda este. A tüntetők palackokat, italosdobozokat, valamint petárdákat dobáltak a Downing Street kerítéséhez, illetve a rendőrökre. A megmozdulást „Enough is enough” (Elég volt) jelszóval szervezték, a résztvevők pedig azt skandálták, hogy „Mentsétek meg a gyermekeinket! Vissza akarjuk kapni az országunkat!”, hangosbemondókon az illegális bevándorlás megfékezését követelték.

Hartlepoolban petárdákkal, üvegpalackokkal és tojással dobálták a rendfenntartókat, nyolc embert vettek őrizetbe, de további előállítások várhatók.

Kedden este Southportban tüntetők rendőrségi furgonokat gyújtottak fel, és kerítésekből kibontott téglákkal, üvegekkel és tűzijátékokkal dobálták a rendőröket és a város mecseténél parkoló autókat. A rendőrség szerint a zavargások résztvevőinek többsége nem helybéli volt, és nagyrészt egy szélsőjobboldali, iszlámellenes csoport, az English Defence League támogatói közül került ki. Ötvenhárom rendőr sérült meg, nyolcan közülük súlyosan.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik