A Mokka egyik mai szegmensében Pataky Attila budajenői otthonába látogatott el a műsor stábja. Miközben Hederman Stellával a kertjében sétálgattak, a riporter megemlítette, hogy számára új információ volt az, hogy a zenész táltos, mire utóbbi jelezte, hogy a fogalmak tisztázása kedvéért: tiszteletbeli táltos.
Édesanyám, édesapám voltak azok, akik már korán felhívták a figyelmemet arra, hogy érzékszerveinkkel a valóság körülbelül öt százalékát érzékeljük. Akkor engem úgy zsigerből elkezdett érdekelni, hogy mi lehet az a 95 százalék. Ahogy teltek az évek, megadta az ég, hogy máris a Kovács András-féle táltos iskolában találtam magam
– magyarázta Pataky, aki mint kiderült, 15 évig járt az említett iskolába, ahol elmondása szerint megtanulta, hogyan kell hozzájutni ahhoz a tudáshoz, hogy az ember tudja mérni és meg tudja különböztetni a láthatót és a láthatatlant.
Az adás egy pontján a zenész egy eszközt emelt magához, ami mint mondta, arra alkalmas, hogy az ember mérni tudja vele a láthatatlan energiákat, így távolabb is lépett a mellette álló riportertől, hogy megvizsgálhassa az auráját.
Ez azt jelenti, hogy amikor kimozdul a pálca, ez az energiagömb, ami körbevesz téged. Ez ott kezdődik, elindulok… Hát ez szép nagy! Szép egészséges tetszik lenni! Gyönyörűszép nagy aurád van
– dicsérte meg Hedermant, majd hozzátette, hogy tanulmányai szerint a hiedelmekkel ellentétben nemcsak az embereknek, hanem a tárgyaknak is lehet aurája.