Élő Nagyvilág

Távolodik a tűzszünet a Gázai övezetben

Ashraf amra / ANADOLU / AFP
Ashraf amra / ANADOLU / AFP

A vasárnapi tudósításunkat itt olvashatják vissza. 

Megneveztek 3000 palesztint, akik a háború első napjaiban haltak meg

Közel 3000 palesztint öltek meg a gázai háború első 17 napjában egy civil szervezet szerint – írja a Guardian. Az Airwars nevű szervezet meg is nevezte az áldozatokat, azt bizonyítva, hogy lehetséges megnevezni az elhunytakat a háború alatt.

A gázai egészségügyi minisztérium szerint összesen eddig 39 ezer palesztin halt meg a tavaly ősszel kirobbant háború során.  

Izraeli megtorló dróntámadás Libanonban

Ketten meghaltak és hárman megsebesültek Dél-Libanonban hétfőn egy izraeli pilóta nélküli repülő eszköz támadásában a helyi mentőszolgálat jelentése szerint. A drónnal egy autót és egy motorkerékpárt vettek célba a dél-libanoni Meisz al-Dzsabal és Sakra falvak térségében.

A sebesültek egyike egy közeli épületnél tartózkodó gyermek volt.

Ez volt az első halálos kimenetelű izraeli válasz a Libanonból egy futballpályára kilőtt rakétára, amely szombaton megölt 12, és megsebesített közel negyven 10 és 20 év közötti gyermeket és tizenévest a Golán-fennsíkon fekvő, Madzsdel Samsz nevű, drúz nemzetiségűek lakta faluban.

A libanoni síita Hezbollah milícia tagadja, hogy ők lőtték volna ki a rakétát, de az izraeli hadsereg (IDF) szakértői szerint a támadást Falak 1-es, legalább ötven kilogramm robbanóanyagot hordozó, iráni gyártmányú rakétával hajtották végre, amely Libanonban csak a Hezbollah birtokában van.

Izraelben vasárnap az egyhetes amerikai látogatásáról visszatérő Benjamin Netanjahu miniszterelnök vezetésével összeült a biztonságpolitikai kabinet, amely felhatalmazta a kormányfőt és Joáv Galant védelmi minisztert a válaszlépések meghatározására.

Az IDF szóvivője hétfőn bejelentette, hogy az izraeli légvédelem vadászgépei hajnalban elfogtak egy libanoni területről Nyugat-Galilea területére behaladó drónt a határövezetben. A légvédelmi figyelmeztetéseket a lehulló elfogórakéta-töredékek miatt aktiválták, nem történt anyagi kár vagy áldozat emberéletekben.

Az Al-Ahbar libanoni lapnak a Hezbollah illetékesei azt mondták, a szervezet még nem döntötte el, hogyan reagál majd az ország ellen várható izraeli ellencsapásra. A források szerint a Hezbollah válaszát az izraeli támadás mértéke alapján határozzák majd meg.

(MTI)

Folytatódnak a harcok a Gázai övezetben

Az IDF szóvivője hétfőn a Gázai övezetben zajló harcok folytatásáról tájékoztatott. Az izraeli egységek az Egyiptommal határos Rafah térségében, az övezet déli végén megöltek számos iszlamista fegyverest személyes tűzharcban és a légierő repülőgépeinek csapásaival.

Szintén harcok folytak a déli Hán-Juniszban, ahol az izraeli erők palesztin fegyvereseket, és terroristainfrastruktúrát is megsemmisítettek.

A légierő az elmúlt napon mintegy 35 célpontot támadott meg a Gázai övezetben, katonai épületeket, terroristainfrastruktúrát, aláaknázott, csapdának szánt házakat és felfegyverzett terroristaosztagokat.
David Barnea, Izrael külföldi titkosszolgálatának, a Moszadnak az igazgatója vasárnap Rómában találkozott a Hamásszal a tárgyalásokon közvetítő Egyesült Államok, Egyiptom és Katar főtárgyalóival, hogy megbeszéljék az újabb feltételekkel kiegészített izraeli javaslatot, amelyet Izrael szombaton a Fehér Háznak is átadott.

Barnea vasárnap reggel repült el Izraelből Rómába, ahol William Burns CIA-főnökkel, Abbász Kamellel, az egyiptomi hírszerzés vezetőjével, és Mohammed bin Abdulrahman al-Thani katari miniszterelnökkel másfél órán át tanácskozott.

Az átadott dokumentum részletezi többek között azokat a feltételeket, amelyeket Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök az utóbbi időben jelentett be. Ezek a fegyveresek átjutásának megakadályozása Gázai övezet északi részbe, valamint az egyiptomi határövezet, a Philadelphi-folyosó és a rafahi határállomás izraeli felügyelete iránti igény.

A közvetítők várhatóan átadják ezt az új javaslatot a Hamásznak, és megvárják válaszát a követelésekre.

A Haarec című újságnak nyilatkozó forrás szerint a miniszterelnök fenntartásait amerikai nyomásra óvatosan fogalmazták meg, hogy csökkentsék annak lehetőségét, hogy a Hamász ezen feltételek miatt lefújja a további tárgyalásokat.

A túszmegállapodás körüli egyezkedések „a következő napokban” folytatódnak – közölte a miniszterelnöki hivatal vasárnap este, miután Barnea visszatért Rómából. A 115, a Gázzai övezetben élve vagy holtan fogva tartott izraeli túsz szabadon bocsátásának korábbi izraeli javaslatát elvileg elfogadta a Hamász, de Netanjahu szigorúbb követelésekkel állt elő, melyeket a Hamász elutasít.

Az izraeli miniszterelnök jelenleg azt követeli, hogy megoldásokat dolgozzanak ki annak megakadályozására, hogy palesztin fegyveresek a Gázai övezet déli részéről északra vándoroljanak. Izraeli magas rangú tisztségviselők a közelmúltban úgy becsülték, hogy Netanjahu ezen követelése meghiúsíthatja a megállapodást a Hamász miatt, amely eddig minden tárgyalási menetben az összes izraeli katonai kivonását követelte Gázából.

(MTI)

Olvasói sztorik