Nagyvilág

Kamala Harris egy hét alatt 200 millió dollárnyi támogatást kapott

Stephanie Scarbrough / POOL / AFP
Stephanie Scarbrough / POOL / AFP

Kamala Harris választási kampánya egy hét alatt 200 millió dollárnyi támogatáshoz jutott, közölte az alelnök és nem hivatalos demokrata elnökjelölt kampányigazgató-helyettese vasárnap.

Rob Flaherty az X közösségi oldalon megjelent közleménye szerint július 21-ét követően, amikor Joe Biden visszalépett a választási indulástól és Kamala Harrist ajánlotta maga helyett, 170 ezren jelentkeztek önkéntes kampányaktivistaként.

A kampányvezető illetékes azt is hozzátette, hogy a 200 millió dollár kétharmada új adományozótól érkezett.

A demokrata kampánytámogatások beérkezése Joe Biden politikai támogatottságának csökkenésével párhuzamosan július első felében lelassult, ennek adott új lendületet az új jelölt színre lépése, írja az MTI.

Donald Trump kampánystábja július elején tette közzé a felajánlásokat, ami szerint áprilistól június végéig 331 millió dollárt gyűjtöttek, és a hónap elején 284,9 millió dollár, választási célokra fordítható pénzeszközzel rendelkeztek.

A republikánusok és demokraták közti választási küzdelem kiéleződését mutatják a Joe Biden visszalépését követő héten készült közvélemény-kutatások is.

Szombaton hozták nyilvánosságra a Fox News által megrendelt kutatást, amely azt mutatja, hogy az elnökválasztás kimenetele szempontjából kritikusan fontos államok közül Michiganben és Pennsylvaniában 49-49 százalék a két nagy párt jelöltjének támogatottsága, míg a szintén fontos Wisconsinban Donald Trump egy százalékponttal vezet; a jelenleg demokrata vezetésű Minnesota államban Kamala Harris 6 százalékpontos vezetését mérték a kutatók.

A Wall Street Journal által megrendelt, pénteken kiadott felmérés szerint országosan Donald Trump 49, míg Kamala Harris 47 százalékos támogatottsággal rendelkezik. A demokrata szavazók 81 százaléka ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy lelkesen támogatja pártja várható új jelöltjét. Joe Biden jelöltsége iránt a demokrata párti szavazók 37 százaléka lelkesedett, derül ki a lap korábbi felméréséből.

Pénteken jelent meg a Forbes által megrendelt közvélemény-kutatás eredménye is, ami 51-49 arányú vezetést mutat Donald Trump javára; a New York Times megrendelésére készült és csütörtökön kiadott kutatás szerint Donald Trump 48 százalékos támogatottságával áll szemben Kamala Harris 47 százaléka.

Kapcsolódó
„Tökéletes 48 órát produkált” – így lett Kamala Harrisből alapértelmezett elnökjelölt
Miért döntött Biden a visszalépés mellett, illetve miként vált azonnal Harrisből egyedüli demokrata esélyes, miközben papíron ennek nem így kellene lennie?

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik