Mutatjuk a párizsi olimpia második versenynapjának legfontosabb magyar érdekeltségű eredményeit.
- A franciák elleni meccsüket elveszítő női kézisek a brazilokkal találkoztak, és ötgólos hátrányból felállva nyertek 25-24-re.
- Major Veronika az alapversenyből az első helyen jutott a fináléba a női légpisztolyosok között, ám ott nem sikerült megismételnie a szombati teljesítményét, és nyolcadik lett. Pekler Zalán a 17., Péni István pedig a 18. helyen végzett a férfi légpuska alapversenyében, így mindketten lemaradtak a döntőről.
- A cselgáncsozóknál az 52 kilogrammos olimpiai és vb-ötödik Pupp Réka, illetve a 66 kilogrammos, Eb-bronzérmes Pongrácz Bence is tatamira lépett. Pongrácz előbb legyőzött egy nigériait, majd kikapott a címvédő japán Abétól. Pupp mongol ellenfelét legyőzve negyeddöntőbe jutott, majd ott kikapott, így a vigaszágra került, ahol ipponnal nyert. A bronzért a francia Buchard volt az ellenfele, aki hosszabbításban győzte le Puppot.
- Vívásban Pásztor Flóra előbb amerikai, majd kanadai ellenfelet győzött le, a negyeddöntőben azonban megállította az első helyen rangsorolt Kiefer. A férfi párbajtőrözőknél Koch Máté az első meccsén búcsúzott, miután kikapott venezuelai riválisától, akinek Andrásfi Tibor vágott vissza a 16 között ráadástussal. Siklósi Gergely tanári vívással verte cseh ellenfelét, majd ráadástussal kapott ki a belga Loyola ellen. Andrásfi az olasz Vismarát is legyőzte, majd hosszabbításban kapott ki japán ellenféltől, így a bronzmeccsen volt érdekelt, amelyet hasonlóan drámai körülmények között vesztett el.
- Úszásban összesen hat magyar ugrott medencébe, köztük az a Kós Hubert, aki 100 háton melegíthet be fő számára, a 200 hátra. Le is tette a névjegyét, mert elsőként, országos csúcsot úszva ment tovább, ám három század híján lemaradt a döntőről.
- A női tornászok selejtezőjében Czifra Bettina Lili négy szeren, Bácskay Csenge ugrásban, a sérülés miatt visszalépő Kovács Zsófia helyére érkezett Székely Zója pedig felemáskorláton lesz érdekelt.
- Megkezdte szereplését a Tokióban bronzérmes férfi vízilabda-válogatott, amely a világbajnoki negyedik, házigazda franciák ellen a félidőben még néggyel vezetett, és egy gólt megőrzött az előnyéből az izgalmas hajrában is.
- A lovastusa egyéni versenyében szereplő Kaizinger Balázs a 62. helyről várta a második számot, a terepversenyt, amelyben óriásit javított, így a harmadik szám előtt a 45.
- És bemutatkoztak férfi teniszezőink, Fucsovics Márton nagy meccset vívott a salakkirállyal, a spanyol Rafael Nadallal, aki három szettben győzött (6:1, 4:6, 6:4). Marozsán Fábián a francia Ugo Humbert-rel játszott, és két sima szettben (6:3, 6:2) szenvedett vereséget.