Szórakozás

Botrány az X-Faktorban: Csicskák vagytok mind!

Vannak, akik nehezebben viselik a kudarcot: röpködtek a káromkodások, repültek a mikrofonállványok a tehetségkutató válogatóján.

Több ezren jelentkeztek az X-Faktor 2011-be, közülük többen is megmutathatták énektudásukat a már jól összeszokott mentorcsapat tagjainak, Keresztes Ildikónak, Nagy Ferónak, Geszti Péternek és Malek Miklósnak. Az ítészek pedig már az első válogatókon számos tehetséges fiatalt találtak, na és persze legalább ennyi harmatos dalospacsirtát, akiknek némelyike nehezen viselte a mentorok kritikáját – írja a Bors.

Richárd sem hallgatta sokáig Gesztiék szapulását, megunva a kritkát, kirohant a stúdióból, elviharzott a rá várakozó Ördög Nóra mellett, majd odavetette: “csicskák voltak!”.

Richárd azonban még így is a békésebb önjelölt sztárok közé tartozott, ugyanis rögtön utána Norbert következett, aki az értékelés hallatán felbőszült bikaként rontott ki a színpadról, majd a sarokba vágta a mikrofonállványt Ördög Nóra legnagyobb döbbenetére.

Az X-Faktor műsorvezetője a napilapnak elárulta, folyamatos a feszültség a jelentkezőkben, felfokozott idegállapotban vannak, nem is feltétlenül a mentorokra haragszanak, hanem sokszor inkább magukra.

“Mindannyian döbbenten állunk az ilyen indulatkitörések előtt. Amikor Norbi földhöz vágta a mikrofonállványt, irtózatosat szólt. Akkor már én is megijedtem. Attól nem féltem, hogy engem is pofon vág, mert sokan voltunk a teremben” – mondta az RTL Klub egyik legismertebb arca.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik