Tudomány

Az egereknél bevált, embereken tesztelik a fiatalító gyógyszert

Owaki/Kulla /Getty Images
Owaki/Kulla /Getty Images

Egy új gyógyszer közel 25 százalékkal képes volt megnövelni a laboratóriumi egerek élettartamát, mindeközben pedig még fiatalosabbá is tette az állatokat, írja a BBC.

A londoni Imperial College, a szingapúri Duke-NUS és az MRC Lab of Medical Sciences tudósai szerint az öregedésért nagyrészt egyetlen fehérje, az interleukin-11 okolható. Ez a korai fejlődés során elősegíti csontjaink felépítését, később azonban olyan gyulladásokat okoz, amelyek az öregedéssel kapcsolatos betegségek nagy részét kiváltja. Az új gyógyszer ezt a fehérjét próbálja eltávolítani a szervezetből.

A Nature folyóiratban megjelent tanulmány szerint az egerek a gyógyszer hatására soványabbá váltak, egészségesebb volt a szőrük, és lényegesen alacsonyabb volt a rákos megbetegedések aránya, mint azonos korú társaiknál. A gyógyszer a hím egerek átlagos élettartamát 22,4 százalékkal, míg a nőstényekét 25 százalékkal hosszabbította meg.

A kutatók most azt próbálják kideríteni, hogy vajon embereknél is reprodukálhatók-e hasonló eredmények.

Az interleukin-11-et célzó antitestet tartalmazó gyógyszert jelenleg tüdőfibrózisban szenvedő emberi betegeken tesztelik. Bár az emberi kísérletek még nem fejeződtek be, a kutatásban résztvevő szakemberek optimisták. Anissa Widjaja professzor, a kutatás vezetője szerint az állati vizsgálatok fontos lépést jelentenek az öregedés jobb megértése felé, ha pedig embereknél is hatásosnak bizonyul a megoldás, annak transzformatív hatása lehet.

Kapcsolódó
Így lassítható az agy öregedése
A szakértők szerint nagyon sok múlik az étrendünkön.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik