Nagyvilág

BBC: Biden csak vasárnap reggelre döntötte el, hogy meghozza pályafutása legnehezebb döntését

JIM WATSON / AFP
JIM WATSON / AFP

Joe Biden stábja még a múlt héten azon fáradozott, hogy mindenkit biztosítsanak arról, az elnök ragaszkodik a jelöltséghez, annak ellenére is, hogy egyre növekedett rajta a nyomás nyilvánosan, és a Demokrata Pártban egyre többen szólították fel arra, hogy lépjen vissza. A BBC-nek Bidenhez közel álló források meséltek arról, az elnök hogyan jutott el a döntéshez, hogy kiszáll a versenyből.

Az elnök segítői még szombaton is a kampánymenetrendjén dolgoztak, ami szerint haladt volna tovább a Fehér Házba való visszatérése után ezen a héten. Biden a család Delaware-i tengerparti házában vonult karanténba, miután a múlt héten elkapta a Covidot, de továbbra is ragaszkodott az elnökjelöltséghez. Állítólag feldühítette az, ahogyan egyre több demokrata politikus lépett elő azzal, hogy nem neki kellene megküzdenie Donald Trump republikánus jelölttel novemberben.

A BBC forrásai azt mondták, hogy

vasárnap reggelre gondolta meg magát az elnök, miután szombat este kezdte el fontolgatni, hogy visszalépjen, ami 50 éves politikai pályafutásának egyik legnehezebb döntése volt.

Összeült egy szűk tanácsadói körrel, amiben ott volt Steve Richetti, az egyik legközelebbi segítője, Mike Donilon vezető stratéga, a kabinetfőnök helyettese és Jill Biden first lady kabinetfőnöke is. Richetti, aki az elnök közeli tanácsadója szenátori ideje óta, pénteken szállt kocsiba, hogy Bidenék tengerparti házához hajtson, Donilon pedig, aki a az elnöki ciklusban nagy szerepet játszott a legfontosabb politikai döntésekben, szombaton csatlakozott. Ezután Biden és a háttéremberek tanulmányozták az utóbbi idők közvélemény-kutatásainak eredményeit, és megvitatták, hogy a jelenlegi politikai helyzetben le tudja-e győzni Donald Trumpot.

SAMUEL CORUM / AFP

Biden a kutatási adatokkal szembesülve és további előbújó demokrata kritikusokkal számolva olyan helyzetbe került, amiben muszáj volt döntést hoznia. A források szerint

az elnök helyi idő szerint vasárnap reggel hozta meg a végső döntést arról, hogy visszalép.

Ezután Donilonnal együtt szövegezte az erről szóló nyilatkozatot, Richetti pedig a bejelentés és a stáb tájékoztatásának részletein dolgozott. Joe Biden külön felhívta Jeff Zients kabinetfőnököt és Kamala Harrist, az alelnökét, hogy közölje a döntését. Kora délután videohívást tartott a Fehér Ház és a kampány legfontosabb munkatársaival, majd egy perccel később közzétette az amerikai történelemben egyedülálló döntéséről szóló nyilatkozatot. A Fehér Házban és a kampánystábban sokan tudták, mire készül Biden, a legtöbben azonban a közösségi médiából értesültek róla.

Jill Biden first lady, az elnök legközelebbi tanácsadója, és akinek véleményét döntő tényezőnek tekintik a döntés meghozásában, egy nyilatkozatban támogatta férje visszalépését. „Egészen az utolsó órákig, amíg már csak egyedül [Joe Biden] hozhatta meg a döntést, [Jill Biden] támogatta, bármilyen utat is választott” – írták. Ő a legnagyobb híve és mindig mellette áll, azon a bizalmas módon, ahogyan csak egy majdnem 50 éve házastárs tudhat – szólt a szöveg.

Biden a közleményében az elnökjelöltségtől való visszalépést azzal indokolta, hogy most ez szolgálja leginkább a Demokrata Párt és az Egyesült Államok érdekeit. Ezután kizárólag elnöki kötelezettségeinek teljesítésére akar koncentrálni ciklusa hátralévő idejében.

Bár Joe Biden az első nyilatkozatában még nem említette meg Kamala Harrist, mintegy fél órával később az X-en támogatásáról biztosította alelnökét (amitől még messze nem biztos, hogy ő lesz a demokraták elnökjelöltje). A BBC forrásai szerint Biden és Harris a sorsdöntő nap folyamán többször is beszéltek egymással a bejelentés előtt.

Ebben a cikkünkben összeszedtük, hogyan reagáltak a világ vezetői Biden bejelentésére. Ebben pedig arról írtunk, hogy miközben Hollywood méltatja az amerikai elnök döntését, a reakciókból érződik a megkönnyebbülés.

Kapcsolódó
Visszalépett az elnökjelöltségtől Joe Biden
Alelnökének, Kamala Harrisnek a jelöltségét támogatja, aki hajlandó elvállalni a feladatot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik