Sport

Ellenállhatatlan játék Djokovic ellen, Alcaraz megvédte a címét Wimbledonban

Takuya Matsumoto / Yomiuri / The Yomiuri Shimbun via AFP
Takuya Matsumoto / Yomiuri / The Yomiuri Shimbun via AFP

Carlos Alcaraz nyerte a wimbledoni tenisztorna férfi egyes versenyét, miután a döntőben három szettben (6-2, 6-2, 7-6) felülmúlta a 24-szeres Grand Slam-győztes Novak Djokovicot – csakúgy, mint egy éve. A 21 éves spanyolnak ez a mostani a negyedik major tornagyőzelme.

Egészen szenzációsan indult az idei döntő, ugyanis 14 percig tartott az első játék. Bár Djokovic négy bréklabdát is hárított, Alcaraz végül elvette ellenfele adogatását, majd 3-1-et követően ismét brékelni tudott. Nem szabad elfelejteni, hogy a szerb 16 évvel idősebb riválisánál, és hogy a Roland Garrost sérülés miatt fel kellett adnia, ami után megműtötték, és nemhogy az csodával határos, hogy döntőt játszhat idén, de már az indulása is, a kettejük közti fizikai különbség pedig ezen a mérkőzésen rendkívül szembetűnő volt.

A címvédő végül 41 perc alatt nyerte meg 6-2-re az első szettet, az Open-érában ilyen kezdés után még nem volt, aki elveszítette volna a döntőt.

A második játszma is egy fogadóponttal indult, és ismét Alcaraz volt, aki brékelte ellenfelét. Túl jó – nagyjából ezt lehetett a későbbiekben is megállapítani a spanyol játékáról, aki gyakorlatilag hiba nélkül teniszezett, 4-2-nél ismét brékelt, majd 6-2-re megnyerte ezt a szettet is, ezúttal viszont elég volt hozzá 35 perc is.

A harmadik szettben, 1-1-nél Djokovicnak négy bréklabdát kellett hárítania, hogy ne kerüljön ismét hátrányba, és mivel itt sikerrel járt, kicsit kiegyenlítettebbé vált a játék. 4-4-ig szoros volt a küzdelem, ekkor azonban Alcaraz megint elvette ellenfele adogatását, ezt követően azonban megremegett és három meccslabdát is veszni hagyott, és kicsúszott a szervagémje a kezei közül (ez volt az egyetlen elveszített adogatójátéka a mérkőzés során). Ezután a spanyolnak kellett hajtania a rövidítésért, ezt sikerrel megtette, de ott rögtön az első labdamenetben szélesre ütött egy nyerhető labdát. Carlos Alcaraz egyik nagy erénye, hogy bármekkora rontáson túl tud lendülni, így tett most is, két újabb meccslabdához jutott, és ezúttal az elsőt értékesítette.

21 éves Alcaraznak ez a mostani volt a negyedik Grand Slam-győzelme, és ő az első játékos Roger Federeren kívül, aki az első négy GS-döntőjéből győztesen került ki. A wimbledoni címvédések tekintetében pedig a harmadik legfiatalabb 21 évesen és 70 naposan Boris Becker (18 évesen hajtotta végre a bravúrt) és Björn Borg (21 éves és 26 naposan duplázott) után.

Wimbledon, döntő

Carlos Alcaraz (spanyol, 3.)-Novak Djokovic (szerb, 2.) 6-2, 6-2, 7-6 (7-4)

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik