Szórakozás

Újra összejött Varga Miklós Joe és Hrovatin Csenge, és még a nyáron össze is házasodnak

Ágota Csaba / RTL
Ágota Csaba / RTL
Pár héttel ezelőtt még a szakításukról szóltak a hírek.

Áprilisban Varga Miklós Joe közösségi oldalán jelentette be, hogy menyasszonyával, Hrovatin Csengével véget ért a kapcsolatuk, felbontották jegyességüket és lefújták régóta tervezett esküvőjüket. Az Éjjel-Nappal Budapest egykori szereplője pár nappal később úgy nyilatkozott, mindent megtesznek, hogy mihamarabb rendezni tudják a dolgaikat.

A páros most együtt érkezett a pénteki Reggelibe, ahol kiderült:

nemcsak, hogy újra együtt vannak, de augusztusban össze is házasodnak.

A szakítással kapcsolatban Varga azt mondta, sokan félreértették őket, még a baráti társaságukban is.

Semmi nem történt ebből a hű, de nagy veszekedés, szakításból

– mondta el az RTL műsorvezetője, mire párja hozzátette:

Mi nagyon hevesek vagyunk, mi a mély pontokat is nagyon erősen meg tudjuk élni.

Varga Miklós Joe hozzátette, azóta tökéletes a kapcsolatuk, majd úgy helyesbítette magát: eddig is tökéletes volt, a vitákkal együtt.

Az esküvői készülődésről is meséltek. Mint kiderült, a menyasszony idő közben lecserélte eredeti ruháját, mert az elsőt mégsem tartotta az álomruhájának. A teljesen más stílusú újat még Olaszországban varrják, hogy a nagy napra tökéletes legyen.

Nem hagyományos esküvőt terveznek és mindent együtt csinálnak. Szolid legény- és lánybúcsút terveznek, és az esküvő előtt pár napot külön fognak tölteni. A nászutat pár héttel elhalasztják, arra valószínűleg novemberben kerítenek majd sort.

Kapcsolódó
Varga Miklós Joe Hrovatin Csengéről: Mérhetetlen szeretet, ragaszkodás és szerelem van köztünk, amit nem szeretnénk veszni hagyni
A műsorvezető a napokban tudatta követőivel, hogy menyasszonyával a szakítás mellett döntöttek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik