Szórakozás

Hiába tette ki óriási mellét, mégis megbukott az RTL-es sztár

Hatalmas fölénnyel győzött Attila tegnap este a ValóVilág ötödik szériájának utolsó előtti párbaján. A játéktól ezúttal Vera búcsúzott.

76-24 százalék arányban győzte le tegnap este a villa kavarógépe Verát. A lány még így is rekordernek számít, ugyanis a VV-k történetében ő az egyetlen, aki három párbajról visszatért. Persze ez nem vigasztalja, hiszen ő már biztosan nem viheti haza a főnyereményt. Az érzékeny lelkű villalakónak az sem jött be, hogy a párbajon megmutatta kebleit egy igencsak mélyen dekoltált ruhában. A lány egyébként méltósággal viselte a vereséget, még gratulált is nagy riválisának, Attilának.

Amikor a nagy taktikus visszatért a luxusbörtönbe, a többiek nem igazán örültek neki. Seherezádé és Fecó sosem titkolták, hogy Verát várják vissza, ezúttal azonban Attilával kellett beérniük. Tegnap este óta tehát már csak négyen vannak játékban, Seherezádé, Fecó, Csaba és Attila. Közülük kettőnek a jövő héten még párbajoznia kell egymással, hiszen csak hárman juthatnak a fináléba. A legizgalmasabb azonban a jövő vasárnap lesz, akkor ugyanis kiderül, ki nyeri a ValóVilág ötödik szériáját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik