Élet-Stílus

A legdrágább ételekből vacsorázott, majd angolosan távozott a brit asztaltársaság – csak épp felvette őket a biztonsági kamera

Közel hetvenezer forint értékű számlát hagytak maguk után.

Egy angliai pub a közösségi médiában kért segítséget, hogy megtalálja annak az asztaltársaságnak a tagjait, akik vacsorájuk végeztével elmulasztották kifizetni 150 fontos (közel 70 ezer forint) számlájukat – írja a Daily Mail.

A Tideswellben található Horse and Jockey pub tulajdonosa szerint vendégeik az étlapon szereplő legdrágább steakeket és söröket fogyasztották, majd csendben távoztak. Miután az étteremben egy rendezvénynek hála sok vendég volt, így az ingyen vacsorára betérők könnyedén elsétálhattak anélkül, hogy a személyzet észrevette volna őket.

Nem tudom, hogy van mersze az embereknek így viselkedni, ez megdöbbentő. Nálunk még nem volt erre példa, de úgy tűnik, országszerte egyre gyakrabban fordulnak elő ilyenek

– mondja John Watson, aki szerint kollegái kemény dolgoznak azért, hogy jó szolgáltatást nyújtsanak a hozzájuk látogatóknak, és családi pubként számukra ez lényeges bevételkiesést jelentett.

A vendéglátóhely egyelőre nem tett feljelentést a rendőrségen, hanem megosztotta a biztonsági kamera által rögzített képeket a családról, abban bízva, valaki a nyomukra akad, és bírósági eljárás nélkül rendezhetik a tartozást.

 

Hogy mennyire nem egyedi jelenségről van szó, arról nemrég mi is írtunk:

Kapcsolódó
Eddig is leléptek fizetés nélkül az éttermekből, de a briteknél valóságos trend vált belőle
Hamarosan döntés születik annak a párnak az ügyében, akik Dél-Wales több étterméből is fizetés nélkül távoztak, miután alaposan jóllaktak. Bár főleg Nagy-Britanniában dívik a „dine and dash”, már a világ egyéb részein is kezdenek rákapni az emberek – a hatóságok pedig egyelőre egy lépéssel le vannak maradva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik